Szerény véleményem szerint, ha kellő irányban és kellő mértékben hozunk áldozatokat a környezetszennyezés teljes leállítása érdekében, akkor a végső katasztrófa elkerülhető.
Ehhez azonban szerintem létre kell hozni egy globális egyetértést, közös nevezőt, közös értékrendet.
Erre szerintem leginkább az erkölcs alkalmas.
Az erkölcs Platón szerint „isteni eredetű”, tehát minden emberrel szemben ugyanazokat a követelményeket támasztja, abszolút kategória, abszolút követelményrendszer.
Arisztotelész, Platón legnevesebb tanítványa szerint pedig ezzel gyökeresen ellentétben, az erkölcs az egyéntől és a közösség normáitól függő, tehát az emberek alkuján alapuló, relatív követelményrendszer.
Az idézett és itt folytatásokban közölt tanulmányomból kiderül, hogy én Platónnal tartok, aki sokak szerint a valaha élt legnagyobb filozófus a Földön…

Harcz László

Az erkölcs általános elmélete

Jelen elmélet állandóan frissített változatát a blogomban, az alábbi címen lehet olvasni:
https://thephilosophyoftheevolution.blogspot.com/2018/10/harcz-laszlo-az-erkolcs-altalanos.html

Abstract

Rövid ismertető az erkölcs működéséről:

A jutalom-érzéseket (élvezet, öröm, boldogság, stb.) akkor kapjuk meg az ösztönöktől, ha eleget teszünk az életfenntartó ösztöneink, a lelkiismeretünk késztetéseinek, ha felvállaljuk az ezekkel járó nehézségeket.
Ez az erkölcsös viselkedés.
De mi az élvhajhász, a könnyebb utat kereső mentalitásunk miatt lustán elszabotáljuk az életfenntartó ösztöneink és szószólójuk, a lelkiismeretünk késztetéseinek a teljesítését oly módon, hogy önámítással - képmutatással elhitetjük saját magunkkal és a külvilággal, hogy mi megtettük, amit az ösztöneink kívánnak. Így csalással ugyan, de mégis hozzájuthatunk az evolúciós jutalom-érzésekhez, a vágyainkat beteljesíthetjük.
Így viszont, ezzel a sok csalással, hamissággal veszélyeztetjük az evolúció hatékonyságát és ezáltal az élet fennmaradását, mert a döntéseink nem reális alapokon nyugszanak!
Tehát az erkölcsös viselkedés az emberi élet értelme, mert ez biztosítja az élet fennmaradását!

Előszó

Az emberi természet működése rövid leírása

Az élet jelensége legfontosabb tulajdonsága az, hogy mindenáron folytatódni akar, fenn akar maradni.
Az evolúció során úgy alakult ki az állati típusú élőlények – köztük élettani szempontból az ember! – esetében az élet fennmaradását fenntartani hivatott rendszer, hogy az egyedek az elődeiktől a sejtek DNS-ében ún. genetikai anyagot, örökítő-anyagot örökölnek, mely az összes előd-generáció élettapasztalatait és az ezekből következő ajánlatos magatartásformát tartalmazza. 
Minthogy ezeket az ösztönös magatartási előírásokat legtöbbször nehezebb megvalósítani, mint a környezet változásaira adható legegyszerűbb válaszokat, az egyedek legtöbbször nem kívánják betartani az ösztönök előírásait. Emiatt alakult ki bizonyára a vágyak rendszere. A vágyainkat az ösztöneink akkor elégítik ki a jutalmazó érzésekkel, ha teljesítjük az életfenntartó ösztöneink előírásait. 
A dolgok lezajlása elvileg egyszerű: az egyén teljesíti az ösztönök előírásait, felvállalja az ezzel járó nehézségeket, és jutalmul máris megkapja az evolúciós jutalom-érzéseket, a jó lelkiismeretet, (az örömöt, a boldogságot, a kellemes lelkiállapot minden változatát).
Az állatok még feltétel nélkül engedelmeskedtek az ösztöneik előírásainak, a gond az emberrel kezdődött, aki nem akarja felvállalni a nehézségeket, amelyek az ösztönök előírásai teljesítésével törvényszerűen együtt járnak.
A vágyaink kielégítésekor átélhető érzések az emberi egyed számára élete legvonzóbb, legkellemesebb, leggyönyörtelibb érzései. Így ezeknek a „jutalmazó érzéseknek” a megszerzése szintén ösztönösnek tekinthető törekvés. 
Tehát a vágyainkkal kapcsolatban kialakul egy kettősség, mert a vágyainkat kielégítő jutalom-érzéseket is szeretnénk megkapni, de az ezekhez való hozzáférés feltételét jelentő nehézségek és cselekvések felvállalását is szeretnénk elcsalni.
Az emberi egyedek általában nem óhajtanak lemondani egyikről sem. Így az állatokhoz képest megnövekedett emberi képességek segítségével, önmagunk és a külvilág becsapása (az önámítás és a képmutatás) révén ugyan hozzájuthatunk a vágyott jutalmazó érzésekhez, és mégis választhatjuk a könnyebb utat, mellőzve az ösztönök késztetéseit – de ez az út nagy eséllyel az élet megszűnéséhez vezet!
Így az evolúció során meg is jelent a lelkiismeret, amely tévedhetetlenül érzékeli, hogy az ösztöneink előírásai teljesítését választottuk, vagy pedig szabadjára engedtük a vágyainkat. Vagyis az élet fennmaradását segítő ösztönös késztetéseink, tehát a jóra vivő késztetéseink előírásai teljesítése helyett inkább a vágyaink öncélú, elvtelen, élvhajhász csábításának engedelmeskedtünk, és a könnyebb utat választottuk, engedtünk a rosszra vivő késztetéseink csábításának, a vágyaink öncélú, elvtelen, élvhajhász kísértéseinek.
És megjelent az erkölcs fogalma is; az erkölcs szerintem azt az igyekezetet jelenti, hogy a lelkiismeret késztetései szerint viselkedjünk. 
Az erkölcsösség pedig annak a mértéke, amilyen mértékben betartjuk a lelkiismeret késztetéseit.
Az én véleményemet támasztja alá Platón mondása is, mely szerint „az erkölcs isteni eredetű”, tehát nem emberek vagy társadalmi csoportok alkuja eredménye, hanem abszolút követelményrendszer; és számtalan filozófus van ezen a véleményen.
A fentiek alapján kijelenthetjük, hogy az erkölcs lényegében azonos a lelkiismeret késztetései betartására való igyekezettel, tehát az élet fennmaradása legfőbb feltétele.
Innen már nincs messze annak a következtetésnek a felismerése, hogy az emberi élet értelme az erkölcsösség minél magasabb foka elérése, az életfenntartó ösztöneink előírásai minél nagyobb mértékben való teljesítése.
Ez a gondolatmenet képezi "Az erkölcs általános elmélete" c. írásom magvát és alapvető változást jelent az egész filozófia eddigi szemléletében, alapvetően új paradigmát hoz.