h i r d e t é s

Harcz László: Az erkölcs általános elmélete - 6. rész

Olvasási idő
10perc
Eddig olvastam

Harcz László: Az erkölcs általános elmélete - 6. rész

2019. március 17. - 06:59

 

"Ha megfogadjuk a lelkiismeretünk, tehát az életfenntartó ösztöneink szavát, akkor erkölcsösek vagyunk, ha nem, akkor erkölcstelenek vagyunk, és veszélybe kerül az élet fennmaradása."

Forrás: pxhere.com

1.4. A kozmikus erkölcsről:

Mindenesetre az emberi fajon belül általánossá vált az életben maradáshoz szükséges erősségű lelkiismeretesség, erkölcsösség. Ez mostanáig nem teljesen biztos, de valószínűsíthetően igaz...

Az emberi élet ahhoz a válaszúthoz érkezett, ahol el kell dőlnie: képes-e az emberiség a technikai civilizáció által biztosított tömegpusztító fegyvereket kellő lelkiismerettel kontrollálni, képes-e a környezetszennyezés megszűntetéséhez szükséges hatalmas áldozatokat meghozni, képes-e a legnagyobb bajt, az emberi túlnépesedést kontrollálni, tehát képes-e az emberiség a szükséges erkölcsi színvonalat elérni, felmutatni. Ha igen, akkor kiléphet az űrbe, és elterjedhet a Világegyetemben, de ha nem, akkor nem alkalmas a Földön kívüli tevékenységre, hiszen csak az életre káros hatásokat terjesztené el az Univerzumban.

A földi embernek most kell bebizonyítania, hogy elérte az erkölcsösség szükséges mértékét, és képes leküzdeni azt a csábítást, amelyet a fegyver-rendszerek pusztítási lehetőségei jelentenek a nemzetek és gazdasági érdekcsoportok közti vitákban, és képes akkora önmérsékletet tanusítani és akkora áldozatokat hozni az életmódjában, hogy megálljon a hatalmas mértékű környezetszennyezés. Kozmikus szempontból tekintve az ember küzdelmét úgy kell fogalmaznunk, hogy az a bolygó, az a civilizáció, amelynél az erkölcs fejlődése nem volt képes lépést tartani a szellem fejlődésével, jobb, ha még a bolygón belül maradva pusztul el, és nem ránt magával számos egyéb civilizációt… 

Innen egyszerűen következik:

a „kozmikus erkölcs” fogalma ugyanaz, mint az emberi erkölcs (feltéve, hogy az élet fenntartását a miénkhez hasonlóan az életfenntartó ösztönök biztosítják, és a vágyak rendszerét használják ösztönző erőnek élettani oldalról), de az élő egyedek a világmindenséget tekintik saját közösségüknek

1.5. Az élet értelméről

Ez a két hatás most is küzd egymással. A lelkiismeret, az erkölcsösség (az „isten”, az „angyal”) szüntelenül birkózik bennünk a lelkiismeretlenséggel, vagyis az erkölcstelenséggel (az „ördöggel”, a „gonosszal”), az öncélú élvezet- és örömvággyal, a hedonista, élvhajhász, opportunista kísértésekkel, csábításokkal, a hamis önbecsülés és a hamis közösségi érzés ösztönös kísértésével, minden emberi egyedben és ezáltal az egész emberi társadalomban.

Ebből következően: ha megfogadjuk a lelkiismeretünk, tehát az életfenntartó ösztöneink szavát, akkor erkölcsösek vagyunk, ha nem, akkor erkölcstelenek vagyunk, és veszélybe kerül az élet fennmaradása.

Az erkölcs tehát ezt a csaláson alapuló, eltorzult, hedonista, élvhajhász működést hivatott megtörni, megszűntetni, de legalábbis csökkenteni, és ezáltal biztosítani továbbra is az evolúció hatékony működését és így az élet fennmaradását azáltal, hogy a csalást megszüntetve reális alapokra helyezi a döntéseinket.

Minden emberi, társadalmi jelenség mögött ez a lényegében erkölcsi küzdelem húzódik meg, hiszen az ember és az összes élő állati és növényi lény minden tevékenysége az élete fenntartása érdekében történik, és emiatt az emberi egyed legfontosabb tulajdonsága az erkölcsösség és annak a mértéke, színvonala, mert az előbbiek alapján belátható, hogy az emberi lény és általa az ÉLET fennmaradásának a legfőbb feltétele az erkölcs, és így: 

Az emberi élet értelme tehát nyilvánvalóan az erkölcsösségért vívott küzdelem.

Ahogy Madách Imre mondja „Az ember tragédiájában”: „Az élet célja a küzdés maga”!

Az erkölcsösségünkért, a jóságunkért, az erényeinkért, az élő természet és az ember fennmaradásáért…

1.6. A kulturális evolúcióról

A kulturális evolúció, amely szerintem a lelkiismeretes, erkölcsös emberek, az általuk alkotott közösségek és a lelkiismeretét megtagadó, erkölcstelen emberek, kultúrák, közösségek között zajlik a fennmaradásért, szerintem az ember megjelenése óta működik.  

Ez a két hatás most is küzd egymással. A lelkiismeret, az erkölcsösség (az isten, az angyal) szűntelenül birkózik a lelkiismeretlenséggel, vagyis az erkölcstelenséggel (az ördöggel, a gonosszal); az öncélú élvezet- és örömvággyal, a hedonista, élvhajhász, opportunista kísértésekkel, a hamis önbecsülés és a hamis közösségi érzés ösztönös kísértésével ( összefoglaló néven: a rosszra vivő késztetéseinkkel) minden emberi egyedben, közösségben, kultúrában és ezáltal az egész emberi társadalomban.

A "rosszra vivő kísértéseink, rosszra vivő késztetéseink" elleni küzdelmet, tehát a kulturális evolúció erőfeszítéseit az emberiségnek folyamatosan kell folytatnia, mert az ember legfőbb törekvése (az ösztönös hamis önbecsülési kényszere miatt) ösztönösen az, hogy az erkölcsi felelősséget másokra hárítsa, egyéni és közösségi szinten egyaránt, és ezzel a saját erkölcsösségét, értékességét a látszatok szintjén növelje.

Valahol mélyen, a lelkiismerete legmélyén még a legnyomorultabb, leggonoszabb ember is tudja, hogy mi a jó és a rossz közti különbség, tehát mindig tudja, mikor cselekszik helyesen és mikor helytelenül. A lelkiismeretet nem lehet kiirtani, legfeljebb folyamatosan félrelökjük, mint az alkoholista a kocsma lengő-ajtaját, hogy hozzájusson a hamis világhoz, amelyet a bódítószerek elhoznak számára...

Az ösztöneinket, vagyis a lelkiismeretünket nem tudjuk becsapni, legalábbis véglegesen nem, legfeljebb átmenetileg, mert hosszú távon mindig a lelkiismeret győz; és ha máshogy ez nem mehet végbe, akkor a lelkiismeretlen, erkölcstelen embert vagy közösséget az evolúció mindenképpen kiselejtezi.

És ha nem változtatunk sürgősen az önkritikánk sekélyességén, ha nem növeljük az erkölcseink színvonalát, akkor az evolúció az egész emberiséget kiselejtezi, eltünteti, mint valami átmeneti vírust...

Tekintettel arra, hogy az élet fennmaradását megvalósító evolúció csakis az igazságosság, a valóság talaján működik hatékonyan, így azt, aki a hamisságaitól, a rosszra vivő kísértéseitől, vagyis a hedonista, erkölcsileg opportunista, élvhajhász, önámító, képmutató késztetéseitől nem tud kellőképpen megszabadulni, az emiatt létrejövő evolúciós működési hibák miatt az evolúció mindenképpen kiselejtezi.
Emiatt bukik el előbb-utóbb minden diktatúra, emiatt fejlődik az emberi társadalom, az emberiség a demokrácia, a szolidaritás, vagyis az erkölcsösség irányába. És emiatt létfontosságú, hogy ezt az egész rendszert, az evolúció és az erkölcs működését, összefüggéseit minél hamarabb tudatosítsuk az emberiségben...

Minden emberi, társadalmi jelenség mögött ez a lényegében erkölcsi küzdelem húzódik meg, minden embertudomány erre épül, ebből táplálkozik, mert ez az ember működésének az alapja, a lényege.

1.7. Az esendőségről, az önámítás-képmutatásról, a hamis önbecsülésről és a hamis közösségi érzésről

1.7.1. Az esendőségről: 

Az állati jellegű élőlényekben úgy vannak rákényszerítve az egyedek az életfenntartó ösztönök késztetéseinek a betartására, végrehajtására, hogy az evolúció során vágyak épültek ki bennük, és ezeket a vágyakat az ösztöneik akkor elégítik ki élvezettel, örömmel, boldogsággal, büszkeséggel, stb., ha eleget tettek az életfenntartó ösztöneink késztetéseinek.

És itt jön az emberi esendőség a képbe. Mert az ember, első ízben az evolúcióban, be tudja csapni az ösztöneit (legalábbis átmenetileg biztosan), és elhiteti saját magával (a tudatával), hogy ő igenis teljesítette az ösztönös késztetéseit. És hamissággal, csalással, de végül is meg tudja szerezni ezeket az ún. jutalmazó érzéseket, képes kielégíteni a vágyait, de ismétlem, csalással. Így az elménk (ami több, mint a tudat, mert az én értelmezésem szerint az elme az agyunk és az ösztöneink együttműködését jelenti, a tudat pedig "csak" a tiszta ész) végül hajlandó utasítani az agyat a jutalmazási központ működtetésére, a jutalmazó érzések létrehozására.

Tehát az az ember esendő, aki nem vállalja fel az ösztönös késztetések teljesítésével járó nehézségeket, és mégis ki akarja elégíteni a vágyait.

Másképpen: nem képes ellenállni a vágyai által keltett csábításoknak, és csalással mégis meg akarja szerezni a vágyai számára a kielégülést, a beteljesülést.

Az esendőség, mondanom sem kell, ugye, hogy az erkölcstelenséget jelenti más néven, csak szebben, több irgalommal, humánusabban megfogalmazva...

Az esendőségünk, az erkölcsi gyengeségünk miatt bekövetkező ösztönös csalást én önámítás-képmutatásnak nevezem.

1.7.2. Az önámítás-képmutatásról

Saját magunkat az önámítással csapjuk be, kifelé, a külvilág megtévesztésére pedig a képmutatás szolgál. Bővebben lásd az 1.1.3.1. alfejezetben

1.7.3. A hamis önbecsülésről és a hamis közösségi érzésről

A nevesíthető „bűneinket”: az erkölcstelen vonásainkat két fő hamis ösztön okozza: 

A hamis önbecsülés, a rangsor-ösztönből származó önbecsülési kényszer saját magunk által, ösztönösen hamisított változata és

A hamis közösségi érzés, mely a falka-ösztön csaló, hamisított megfelelője.

Tehát 

- a hamis önbecsülés (ösztönös kényszere) akkor jön létre, amikor az önbecsülési kényszerünk ösztönös kényszere (vagyis a rangsor-ösztönünk ösztönös kényszere) késztetéseire nem a saját értékességünk növelésével, hanem ennek csak a látszatát sugározva, az önámításunk és a képmutatásunk hamis választ ad, míg 

- a hamis közösségi érzés, a hamis falka-ösztönünk (ösztönös kényszere) olyankor lép fel, amikor a közösségképző ösztönünk (a falka-ösztönünk) késztetéseire válaszul nem a közösség iránti valós áldozatokkal mutatjuk ki a közösségünkhöz való hűségünket, hanem csak színleljük ezt, és csupán hamis válaszokat adunk, az önámítás-képmutatásunk segítségével, pl. rasszizmussal, kirekesztéssel, gyűlöletkeltéssel, előítélet keltésével.

Mindezt a hamisítást persze avégett követi el az önámításunk-képmutatásunk, hogy becsapjon minket magunkat, az ösztöneinket és nem utolsósorban a környezetünket, és mégis megszerezze az evolúciós jutalom-érzéseket, amelyeket az ösztöneink normális, igazságos esetben csak a késztetéseik teljesítése esetén szoktak kiutalni.

A hamis önbecsülésre való hajlamunkat kihasználva, rá alapozva, az embereket uszítva fel lehet ébreszteni a viselkedésünkben, a gondolkodásunkban a bűnbakképzést, a gúnyt, a besározást stb., míg az uszítók által a hamis közösségi érzésre (a hamis falka-ösztönre) hatva ez a rasszizmust, a kirekesztést, az előítéletet, a gyűlölködést stb. hozza létre bennünk. Minden emberben!!! 

Tisztázzuk: a vágyak, a csábítások léte nem bűn, mert rájuk alapvető szükség van az egyén hajlandóságát illetően, hogy végrehajtsa az ösztönös, létfenntartási kötelezettségeit. A bűnt ezekkel a hamisságokkal kapcsolatban az követi el, aki felkorbácsolja az indulatokat, a vágyainkat és a hamis ösztöneinket; és hamis válaszokkal, választási lehetőségekkel áll a nép elé; és persze azok is bűnrészesek (de a "fogadói oldalon"...), akik nem hajlandók szembeszállni ezekkel a kísértésekkel, és nem mondanak le az ezek által a hamis megoldások által elérhető jutalom-érzésekről, mert így a legaljasabb és a leglustább ember is kielégítheti (hamis!) önbecsülési kényszerét (öntömjénező és egyúttal másokat lekicsinylő hajlamait), és a (hamis) közösségi kényszerét (kirekesztés, idegengyűlölet, rasszizmus, gyűlölködés stb.).

Minden ember ugyanígy működik, tehát nincs értelme cigányozni, zsidózni, négerezni, magyarozni, mert az egyes nemzeti közösségek erkölcsi teljesítményét ugyan a történelmi idők rövidebb időszakra elronthatják, de átlagban szerintem nagyjából egyforma minden nép erkölcsi, emberi teljesítménye, hiszen ugyanannak az egyetlen emberi fajnak az egyedeiből áll minden nép.

Az viszont teljes bizonyossággal kijelenthető, hogy aki kirekeszt, bűnbakképzést alkalmaz bárkivel és bármilyen közösséggel szemben, az azt árulja el, hogy mennyire esendő, mennyire gyenge jellemű, mennyire gyenge lelkű, hogy azt ne mondjam, mennyire aljas.

Jó lenne már a fenti, cáfolhatatlan elvi tudnivalókat beemelni a tudományba, mert sokkal könnyebb lenne az ocsút a búzától, az erkölcstelent az erkölcsöstől megkülönböztetni…

A fenti ismeretek elfogadása társadalmi haszna az lenne, hogy az emberek és a közösségek közti kapcsolatok nagyon megjavulnának, az élet sokkal örömtelibbé válna, csökkenne az emberek, közösségek által okozott szörnyűségek, háborúk, elnyomás, társadalmi nyomor, éhezés stb., és növekedne a nem emberek által okozott, de mindenképpen föllépő környezeti jellegű globális kockázatok elleni védekezés hatékonysága.

Pl. ha az itt leírtakat vagy bárkinek a hasonló eredményeit valaki megérti --- tehát hogy mind ugyanazokkal az ösztönös, rosszra csábító, élvhajhász késztetésekkel küzdünk, és nemcsak az életfenntartó ösztöneink, hanem az azok elfajzott, hedonista, rosszra csábító ellentét-párjai is ugyanúgy működnek minden emberben --- akkor az irgalom, a megértés, az elfogadás, a megbocsájtás hatalmasan megnőne minden emberben a másik ember gyarlóságai iránt, mert tudatában lenne annak, hogy a másik ember is ugyanazokkal az emberi, erkölcsi nehézségekkel küzd, és ez máris szolidaritást, megértést stb. ébresztene a szemlélőben, de még a sértettben is.

Ha ezt a nézetrendszert valami csoda folytán megtanítanák a világ minden iskolájában, a világ összes gyermeke, diákja számára, néhány évtized alatt elviselhető mértékre csökkenne a Földön a rasszizmus, a kirekesztés, a háború, és a legtöbb globális társadalmi kockázat, veszély.


 

Kommentek

h i r d e t é s