h i r d e t é s

Hegyi Gyula: Akarnak-e az oroszok "igazi" háborút?

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam

Hegyi Gyula: Akarnak-e az oroszok "igazi" háborút?

2022. július 18. - 14:27

Miután elérte a demencia, a Parkinson-kór, négyféle gyógyíthatatlan rák, megtébolyodott és talán meg is halt, Vlagyimir Putyinnak ráadásul gyereke születik a szép fiatal szeretőjétől. De amilyen gonosz, nem örül annak, hogy a születendő gyerek lány lesz, inkább fiút kívánna. A kremlinológia többnyire a találgatások, hazugságok és rémhírek „tudománya”, de a Putyin személye körüli pletykák e műfajon belül is gyöngyszemek közé tartoznak. Betegsége, bukása, eltűnése és felbukkanása, az ellene szervezett puccsokról szóló jóslások két évtizede folyamatos elöntik a nyugati és a nyugatit utánzó kelet-európai médiát.

Vlagyimir Putyin - Forrás: The Conversation

Azt hiszem, ennek egyik oka az, hogy nehéz fogást találni rajta. Nyugatias típusú, nyelveket beszélő, racionális és intelligens ember, aki ugyanakkor egyre jobban visszatér a hagyományosan autoriter orosz kormányzási módszerekhez. Egyesek szerint azért, mert a russzofób Nyugat belekényszeríti egyfajta védekező agresszivitásba. Mások úgy látják, hogy jórészt éppen az ő hibájából maradtak el azok az átfogó reformok, amelyek lehetővé tettek volna egy demokratikus és civilizációs fordulatot Oroszországban. Hajlok arra, hogy az igazság nagyjából e két megközelítés között van. De míg az előbbi rajta kívül álló ok, a Nyugat a történelemben soha, semmilyen orosz rezsimmel nem rokonszenvezett, addig az utóbbi mégiscsak az ő felelőssége. Ráadásul az Ukrajna elleni háború megindításáig ideje és energiája nagy részét a külpolitika, a nagyhatalmi szerep helyreállítása kötötte le. A belpolitikát átengedte kevésbé tehetséges bürokratáknak és helyi kiskirályoknak.

Az Ukrajna elleni háború megmutatta, hogy az átfogó modernizáció még a hadseregben is elmaradt, ami sikereket az oroszok elérnek, azokat nagyrészt a hagyományos módszereikkel valósítják meg. Az új orosz hadsereg szuper erejéről szóló történetek eltúlzottak voltak, leszámítva talán a nukleáris fejlesztéseket, amelyeket a gyakorlatban remélhetőleg sohasem kell megismernünk. 

Nem vagyok katonai szakértő, nem kívánom az ilyen elemzések sorát szaporítani. Putyin mostani inváziós politikájával kapcsolatban igazából egy kérdés érdekel: a háború deklarálásától és az általános mozgósítástól való elszánt tartózkodása. Bár tájékozatlan emberek csak a szavakkal való játéknak tartják, Oroszországban igenis van jelentősége annak, hogy nem háborúnak, csak „különleges katonai műveleteknek” nevezik az Ukrajnában történteket. Orosz felfogás szerint háború utoljára a múlt század negyvenes éveiben volt, a „nagy honvédőnek” nevezett második világháború. Ennek a mítoszára épül a putyini rendszer ideológiája, a nacionalista, bolsevik és pravoszláv hagyományok ötvözetével. Jevgenyij Jevtusenko szovjet költő legendás verse, az „akarnak-e az oroszok háborút?” kérdésével nemzedékek tudatába véste bele, hogy nem, az oroszok nem akarnak háborút, ők csak áldozatai mások agresszióinak. A csecsenek, grúzok és most az ukránok ezt érthetően másképp látják, de az orosz közvélemény továbbra sem háborúként éli meg az Ukrajna elleni inváziót. Amelyből egyébként leginkább az oroszok ellenőrizte területek, a kis „népköztársaságok” civil lakossága elleni ukrán támadásokról értesül.

Alighanem senki sem vonja kétségbe, hogy ha Oroszország mozgósítaná összes sorállományú katonáját és tartalékosát, valamennyi nem nukleáris fegyverzetét és anyagi eszközét, akkor biztos győzelmet aratna Ukrajna felett. Vlagyimir Putyin azonban láthatóan a részleges presztízsveszteséget és a „műveletek” elhúzódását is inkább vállalja. Jó kérdés, hogy miért. Bizonyosan benne van a fentebb említett lélektani és emlékezetpolitikai gát, az Oroszország háborúba való taszításától való tartózkodás. Feltehetően azzal is számol, hogy ha túl sok katonáját és fegyverét használja el, akkor országa sebezhetőbb lesz más hatalmak szemében.

Az orosz viszonyokat ismerők azt mondják, Putyinnak nem a békepárti tüntetőktől kell félnie. Nagy bajban akkor lenne, ha tömegek követelnék egy új „honvédő háború” megindítását. Ebből a szempontból érdemes megfigyelni, hogy a Nyugaton hajdan liberálisnak tartott és sejthetően Putyin utódjának készülő Dmitrij Medvegyev milyen szélsőségesen militáns hangnemre váltott át. És a valamelyest mégiscsak ellenzékinek számító kommunista párt volt az egyik nyilvános kezdeményezője Ukrajna megtámadásának.

Az idén hetvenéves elnök utódlása előbb-utóbb napirendre kerül, és sokan szélsőségesen nacionalista agendával szeretnének hatalomra kerülni. De valódi háborús állapotot Oroszországban csak kemény erőszakkal lehet fenntartani, és még így is benne van a dologban a rendszer véres bukásának a lehetősége. Igazi háborúban a veszteségek is igaziak, és könnyen elsöpörhetik az egész vezető réteget. Birtokon belül lévén Putyinnak ezt a kockázatot sokkal kevésbé érdemes vállalnia, mint egy utód-önjelöltnek, aki az esetleges győzelemre építheti fel a maga tartós uralmát.

Az ukrajnai harcok természetesen átfordulhatnak olyan helyzetbe, amikor Putyinnak nem marad más választása, mint a háború és az általános mozgósítás meghirdetése. Ha a luganszki és donyecki törzsterületek veszélybe kerülnek, netán a Krím sorsa is kétséges lesz, akkor egyszerűen nem tehet mást. A Krím ráadásul az orosz alkotmány szerint már a Föderáció része, így megvédése az elnök kötelező feladata. És ekkor bizony, ahogy a Macronnal tartott év eleji sajtótájékoztatón Putyin burkoltan utalt rá, már a nukleáris fegyverek létezésére is gondolni kell. Mivel ezek bevetését józan ésszel senki sem kívánja, Oroszországnak mérsékelt területi nyereséggel és Ukrajna semlegességének garantálásával lassan érdeke lenne a tűzszünet és egy nemzetközi békemegállapodás. Nagy kérdés, hogy a választási vereség felé sodródó Biden-adminisztráció és az energetikai pánikba zuhanó Európai Unió vezetése elszánja-e magát erre. Ha nem, akkor lassan, de napról napra növekszik egy totális háború, és a legrosszabb szcenárió szerint egy nukleáris katasztrófa esélye.

Természetesen lehet az ukrán nemzet vélt érdekeire hivatkozva prolongálni a háborút. De az ukrán nép valódi érdeke nem országa teljes lerombolása, hanem egy nemzetközileg garantált béke racionális határok mögött.


A szerző az MSZP alelnöke, volt európai parlamenti képviselő. / Index


 

Kommentelne? Kattinson ide!

h i r d e t é s