Az elszálló infláció miatt kétszámjegyű hozamot kell ígérnie annak, aki a befektetők pénzére hajt. Az állampapírok jelenleg a 3-6 éves konstrukcióiknál kínálnak ilyet induláskor, rövidebb lekötésekre banki betétnél is találni már 12 százalékos kamatajánlatot. Most pedig egy biztosító rukkolt elő öt év alatt 50 százalékos hozamot garantáló lehetőséggel – írja a Bank360.hu.
A fertőzés 193 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.
Morawiecki azt ígérte, megsürgeti Orbánt a finnek és a svédek NATO-csatlakozásának ügyében
Amellett, hogy üzemanyagot sem szállít majd, állítólag erről nem is értesítette hivatalosan viszonteladóit a Mol – legalábbis egy kis benzinkút tulajdonosa szerint. A társaság cáfolja, hogy ez valóban így történt volna.
Egyre több a rászoruló, ezért a szcientológusok is belehúztak a jótékonykodásba.
Több lövedék is becsapódott a Zaporizzsjai atomerőmű területére - jelentették az oroszok vasárnap. Az ENSZ nukleáris felügyelő szerve mindezt megerősítette, és jelezte: szombat este és vasárnap reggel is észleltek robbanásokat.
Egyre több idő kell az ingatlanok eladásához, de a garzonok és panelek még heteken belül elkelnek – derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből. A kisebb kereslet miatt a tulajdonosok elkezdték lejjebb vinni az eladási árakat.
Ujhelyi István a hazaárulás definícióját keresi
A jobboldal nemzetközi összefogásának szükségességét emelte ki az Alapjogokért Központ főigazgatója szombaton a mexikóvárosi Konzervatív Politikai Akció Konferencián (CPAC), kijelentve, Magyarország azt üzeni, jobbra tarts!
Az Orbán-kormányok elmúlt évtizedének külkapcsolatait nagyjából úgy lehetne leírni, hogy a kormány folyamatosan rombolta a már meglévő, centrista erőkkel kialakított szövetségét, miközben folyamatosan abban bízott, hogy az általa intellektuálisan részben meghatározott jobboldali, szuverenista, populista erők valahogy majd képesek lesznek ezeket pótolni. - írja a 24.hu
Az utolsó magyar trónörökös élete jelentős részét száműzetésben töltötte, európai parlamenti képviselőként ugyanakkor mindent megtett a vasfüggöny által széttagolt kontinens újraegyesítéséért és a posztszocialista országok, köztük Magyarország felemelkedéséért. Habsburg Ottóra, a született európai politikusra és közíróra emlékezünk.
A magyar baloldal talán még nagyobb összegű külföldi pénzből kampányolt, mint amit eddig bevallottak - mondta Kocsis Máté a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában, jelezve, a helyzet súlyosabb annál, mint azt eddig gondolni lehetett.