Hét év alatt 36 helyezést rontott, és immár csak a 73. a jogállamisági világranglistán Magyarország. A 140 ország korrupciós, alapjogi, igazságszolgáltatási, kormányzati és civiljogi mutatói alapján a fideszes retorikában lenézett skandináv és a nyugat-európai országok toronymagasan vezetik a mezőnyt.
A fertőzés 193 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.
A lengyeleknek az EU előbb fog utalni, mint nekünk – Interjú Róna Péterrel
Négy településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: Kenderesen, Boldogon és Siójuton a képviselő-testületek feloszlása miatt polgármestert és képviselőket választanak, Babarcon pedig polgármestert.
A gyermekek jogainak november 20-i világnapja idén is alkalmat nyújt, hogy figyelem kerüljön azok alapvető jogaira, akik a világot utánunk majd továbbviszik: a mostani gyermekekére. E jogok gyakorlati megvalósítása azonban még bőven hagy kívánnivalót maga után. Ha például egy gyermek manapság viselkedésével kilóg a többiek közül, és így vagy úgy, de nem illeszkedik a rendszerbe, könnyen végezheti pszichiátriai diagnózissal, ami aztán egy életre szóló megbélyegzést, de akár egészségügyi kockázatot is jelenthet számára.
Négy, az EP-ben együtt többséget alkotó pártcsoport csütörtökön arra szólította fel az Európai Bizottságot, hogy tartson ki a jogállami feltételességi eljárás és az uniós források befagyasztása mellett, mert a magyar kormány által tett intézkedések továbbra sem nyújtanak teljes körű garanciát az EU pénzügyi érdekeinek védelmére. - írja a Szabad Európa
A válasz nem túl szívderítő, de talán elkerülhető.
Tőlünk délre halad el a következő mediterrán ciklon. Délen többfelé, északon elvétve okoz majd csapadékot.
Meg kéne változtani és a jövőben elkerülni - kiadták éves jelentésüket.
Az Oktatási Hivatal is kapott belőle.
A Twin City Liner gyorskatamarán 15 éve ingázik főszezonban naponta háromszor Bécs és Pozsony között a Dunán, azóta majdnem kétmillióan utaztak vele. Jövőre akár Győrből is elérhetővé válik a 250 férőhelyes szuperhajóval a két főváros.
Szívrohamot kaptak hólapátolás közben.