Idén huszadik alkalommal adják át a Stockholmi Ifjúsági Víz Díjat (Stockholm Junior Water Prize, SJWP) a Víz Világhét keretében, amelyen évről évre diákok százezrei indulnak innovatív ötleteikkel a vízgazdálkodás és fenntarthatóság témájában.
Nincs pénz az Izsáki út és 52-es négysávosítására.
A riói ötkarikás játékokra készülő négy kecskeméti sportolónak ad felkészülésükhöz öt-ötszázezer forintos támogatást városunk önkormányzata. Az erről szóló dokumentumot szerdán délelőtt Bogasov István, a Sport Munkacsoport vezetője és Király József képviselő, a támogatás kezdeményezője adta át Burján Katalinnak és Földházi Dávidnak, a BÁCSVÍZ-KVSC úszóinak, Boronkay Péter paratriatlonistának és Csonka András paralimpikon asztaliteniszezőnek.
Matolcsy György unokatestvérének bankja egy másik unokatestvér cégének adott 400 milliós kölcsönt a jegybank növekedési hitelprogramjából, majd ez a cég nem sokkal ezután beszállt egy harmadik unokatestvér vállalkozásaiba. A történet összes szereplője a Szemerey család tagja. Az Együtt szerint mindez azt bizonyítja, hogy családon belül üzletelnek a közpénzekkel.
A fideszes többségű képviselő-testület az évszázad határozatát fogadta el.