Nyílt levél Kecskemét Polgármestere, Szemereyné Pataki Klaudia részére.
Kecskemétiként civil és önkormányzati képviselő, frakcióvezető, pártelnök. Lehetne az MSZP országos élvonalában, de nem akar. Eredeti szakmája építész, most pedig leginkább ítész. Kritikus, de városszerető. Építeni szeret, nem rombolni. Közéleti személyiség, éppen ezért sokan kedvelik minden oldalon. Karatemester, műemlékvédő, ellenzéki politikus, akit a napokban újraválasztottak a városi pártalapszervezet vezetőjeként és aki Kecskeméten tervezi megrendezni az MSZP elnökjelöltjeinek a vitáját.
Négyszáz millió forintot kapott Matolcsy György unokatestvérének cége a jegybank növekedési hitelprogramjából. Szemerey Szabolcs alig 8 milliós árbevételű vállalkozása a pénzt a Növekedési Hitelbankon keresztül kapta meg. A bank Matolcsy György másik unokatestvérének, Szemerey Tamásnak az érdekeltségében van. Az Együtt szerint közpénzt kockáztat a jegybank elnöke azzal, hogy saját családtagjait segíti kedvezményes hitelekhez – hangzott el az RTL híradójában.
Nem kímélte a Matolcsy rokonokat Király József frakcióvezető.
A közpénztemető jegybanki alapítványok kiperelt dokumentumai kapcsán a legnagyobb nyertesként emlegetett Szemerey Tamás nagyvállalkozó érdekeltségeit, illetve a releváns rokoni szálakat göngyölítette fel a Világgazdaság.
Befejezte az Állami Számvevőszék a Bács-Kiskun Megyei Kórház a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Oktató Kórháza 2011-2014 közötti időszakra kiterjedő ellenőrzését. Az ÁSZ hiányosságokat tárt fel az irányítószervi feladatellátásban, a belső kontrollrendszer kialakítása és működtetése területén, továbbá szabálytalanságokat állapított meg a pénzügyi és vagyongazdálkodásban is. A központi alrendszer intézményei – köztük a kórházak – meghatározó súlyt képviselnek a közpénzek felhasználásában és az állami vagyonnal való gazdálkodásban.
Az egykori fideszes honatya, Horváth Zsolt neve is felbukkant a Panama-papírok között. A csendes fogorvos 16 évig volt Kecskemét egyéni képviselője, noha nem szívelte a város fideszes vezetése, és nevéhez kötődik az elmúlt 25 év egyik legmocskosabb kampánya. Horváth sokáig mégis jól taktikázott, csakhogy jött az okostojás, és vele a lebukás.
Szerdán 11 órakor a Dobo körút - Petőfi Sándor utca sarkáról indul a menet.
A kecskeméti demonstrálók is tettek róla, hogy így döntsön a feketeruhás nővér!