h i r d e t é s

Honosítottak egy férfit, pedig nem is kérte, ráadásul Magyarországon született

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Honosítottak egy férfit, pedig nem is kérte, ráadásul Magyarországon született

2016. szeptember 27. - 19:30
0 komment

Egy sajószentpéteri férfi számolt be a borsodi eszon.hu-nak arról, hogy emailben keresték meg azzal, hogy honosítanák - írja a 444.hu.

„Tájékoztatom, hogy egyszerűsített honosítási kérelme nyomán, Magyarország Köztársasági Elnöke Önöket honosította, s az ezt igazoló okirat megérkezett Főkonzulátusunkra. A magyar állampolgárság megszerzéséhez szükséges eskü vagy fogadalom letétele végett többször kerestük Önöket – sikertelenül – a korábban megadott elérhetőségen. Kérem, szíveskedjenek mielőbb felvenni a kapcsolatot Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusával. Üdvözlettel, Eskücsoport."

Csakhogy a férfi sosem nyújtott be honosítási kérelmet, hiszen mindig is magyar állampolgár volt, és itt is lakik. Meg is kérdezte a főkonzulátust, hogy szerezték meg az emailcímét, mire azt felelték: ő adta meg a kérelmező adatlapon. Kérte, hogy küldjék át neki emailben a kérelmet, mire közölték:„Jelenleg a kérelmét nem áll módunkban beszkennelni, de amikor jön esküt tenni, a kérelme azon lapját, amely tartalmazza az e-mail címet, kinyomtatjuk Önnek.”

Később a Nemzeti Választási Iroda is küldött emailt, de annak nem ő, hanem Krisztina nevű családtagja volt a címzettje – pedig nincs is ilyen nevű rokona. Közölték: a kérelme alapján felvették a központi névjegyzékbe. Az NVI szerint nem történt adatkezelési szabálytalanság, a törvény szerint a kérelmező maga döntheti el, milyen módon kér értesítést. A külügyminisztérium szerint a konzuli szolgálat sok 100 ezer kérelem átvételével és feldolgozásával foglalkozott már, és ilyen probléma eddig nem volt. A férfi a külügyminisztériumhoz fordult, de eddig nem kapott választ. (via Nol)