h i r d e t é s

"Igazi európai volt" - Juncker véleménye Göncz Árpádról

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

"Igazi európai volt" - Juncker véleménye Göncz Árpádról

2015. október 07. - 10:30
0 komment

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke részvétnyilvánító üzenetben emlékezett meg a kedden elhunyt Göncz Árpádról, amelyben barátjának és igazi európainak nevezte a volt köztársasági elnököt.

Forrás: 168ora.hu

Göncz Árpád „egy demokrata volt, aki segített Magyarországot kivezetni a diktatúrából. Az Árpádhoz hasonló emberek ritkák egy ország, sőt akár egy kontinens történelmében is. Olyan ember volt, aki erkölcsi meggyőződése erősségéből élt, és a mai napig inspiráció forrása” – írta Juncker közleményében a 168óra szerint.

Az Európai Bizottság elnöke megjegyezte, hogy „számos alkalommal volt szerencséje találkozni” Göncz Árpáddal, és barátjának nevezhette a volt magyar államfőt, aki „nemcsak Magyarországon, hanem Európában is a politikai térkép szilárd és tiszteletet érdemlő szereplője volt”.

Göncz Árpád „igazi európai volt, aki tudta, hogy országa helye Európában, a demokrácia tiszteletében és a jogállamiságban van” – fogalmazott Jean-Claude Juncker.

 

168ora.hu