h i r d e t é s

Íme a Facebook öt legnagyobb hibája

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Íme a Facebook öt legnagyobb hibája

2021. szeptember 27. - 10:57

Újabb súlyos vádakkal találták szembe magukat a Facebook üzemeltetői, és az is kiderült, tudtak a visszásságokról.

A kép illusztráció! - Forrás: CNET

A Facebook működésében eddig feltárt, öt legnagyobb hiba közül az első a hírességeknek, köztük politikusoknak, sztároknak, véleményvezéreknek biztosított különleges elbánás. Az Xcheck nevű belső program lehetővé tette, hogy posztjaik minden közösségi alapelv fölött álljanak, amivel számos alkalommal visszaéltek. Az egyik kirívó eset Neymaré, aki meztelen képeket posztolt egy nőről, miután az nemi erőszakkal vádolta a futballistát. A Wall Street Journal szerint 2020-ra 5,8 millió felhasználó szerepelt az Xcheck listán. A Facebook azzal védekezik, a rendszer célja eredetileg az volt, hogy felerősítsék az aktivisták hangját, és minél több felhasználóhoz eljuttassák például a háborús övezetekből érkező beszámolókat. Azonban régóta dolgoznak a javításon, a WSJ elavult információkat tett közzé.

A Facebook második komoly hibája, hogy nem kezelte megfelelően az alkalmazottai által felfedezett, drogcsempész és emberkereskedő hálózatokra vonatkozó jelzéseket. A BBC News közel-keleti szerkesztősége robbantotta ki 2019 novemberében a botrányt, hogy az Instagramon szabályos rabszolgakereskedelem folyik, a nőket például háztartásialkalmazottakként adták el. Belső dokumentumok szerint a Facebook erről már jóval korábban tudomást szerzett, mégsem tett ellene lépéseket, egészen addig, míg az Apple meg nem fenyegette őket, hogy törli alkalmazásukat az AppStore-ból.

Harmadik mulasztásuk, hogy bár tisztában voltak az Instagram ifjúságra gyakorolt veszélyeivel (a tinédzser lányok 32 százaléka számolt be az Instagram által okozott testképzavarról és negatív önértékelésről a WSJ által hivatkozott statisztikák szerint), ezt sem igyekeztek kezelni. A vállalat inkább elbagatellizálta az ügyet, a nyilvánosság előtt, azt állítva, ez csak egy szűk kört érint, és nem választható külön a közösségi média gyerekekre gyakorolt negatív hatásaitól. Azonban az „elfogott jelentések” egyértelműen állítják, a képmegosztó oldal minden más alkalmazásnál jóval károsabb a tinédzserekre. A Fox News már közölte, a szivárogtató Facebook-alkalmazott kész felfedni anonimitását, és együttműködni a képviselőház vizsgálataiban.

A Facebook negyedik nagy hibáját 2018-ban követte el, mikor – a csökkenő felhasználói érdeklődést ellensúlyozandó – változtatott a hírfolyam algoritmusán. Csakhogy ez visszájára fordult, a felhasználók nem elégedettebbek, hanem dühösebbek lettek ettől, amire az alkalmazottak figyelmeztették is a Facebook vezetőségét. Így utólag pár dolgot javítottak még az algoritmuson, ám ez érdemben nem segített a jelenségen, hogy kezdtek elharapózni az oldalon a kifogásolható és káros tartalmak, amiket utólag már sokkal nehezebb volt kiszűrni és törölni.

Ötödik, közvetetten emberéleteket követelő mulasztásuk az oltásellenes mozgalmak térnyerésének elősegítése volt. Az oltásellenes aktivisták a Facebook saját eszközeit használták arra, hogy a járvány súlyosságával és az oltások hatékonyságával kapcsolatban kétségeket ébresszenek felhasználók millióiban. A Facebook szóvivője erre a vádra is reagált, szerinte kezelik a problémát, és ennek köszönhetően idén január óta már 50 százalékkal csökkent Amerikában az oltásszkeptikusok aránya. Csakhogy a közösségi oldal 2,8 milliárd felhasználójának csupán 10 százaléka amerikai, és a teljes dezinformáció-ellenes kampányuknak csak 13 százaléka irányult az USA-n kívülre. „A Facebooknak óriási negatív hatása van olyan országok közéletére is, mint a Fülöp-szigetek, Lengyelország, Brazília, Magyarország és Törökország, és semmit nem tesznek ennek csökkentésére” – tette hozzá a BBC-nek David Kirkpatrick amerikai újságíró, a A Facebook-hatás - A világot összekötő vállalat belső története című bestseller szerzője. (nepszava.hu)

Címkék: