h i r d e t é s

Kedden bilincsben vitték él, pénteken már mehetett is haza a vesztegetéssel gyanúsított volt fideszes képviselő

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam

Kedden bilincsben vitték él, pénteken már mehetett is haza a vesztegetéssel gyanúsított volt fideszes képviselő

2018. december 21. - 18:16

 

A bíróság elutasította az ügyészség előzetes letartóztatásra vonatkozó indítványát, továbbá elégnek látta, ha bűnügyi felügyelet alá kerül.

Ódor Ferenc - Forrás: MTI

Bilincsben vitték el kedden volt fideszes képviselőt, Ódor Ferencet az encsi járási hivatalból, akit azzal gyanúsítanak, hogy mint a hivatal vezetője „4 millió forintot kért a hivatali ügyintézéséért cserébe.”

A hvg.hu információi szerint pénteken a bíróság elutasította az ügyészség előzetes letartóztatásra vonatkozó indítványát, és Ódor védelmének érvelésével egyetértve elégnek találta, ha bűnügyi felügyelet alá kerül – ami gyakorlatilag a korábbi házi őrizetnek megfelelő intézkedés. A döntés nem jogerős, mert az ügyészség megfellebbezte, de ez nem befolyásolja, hogy a bilincsben elvitt egykori képviselő hazamehetett - írta meg a portál. (magyarnarancs.hu)


 

Kommentek

h i r d e t é s