Már Szombathelyen is könnyedén hozzá lehet jutni az ausztrál nemzeti állat konyhakész húsához.

Megvettük, megsütöttük, megettük. Mondjuk milyen volt. - írja a nyugat.hu

Szinte szitokszóként szokták használni az európai és ezzel együtt a magyar konyhákban is a kenguruhúst. Amivel nem az erszényes állatból származó alapanyagot, hanem a másodvonalbeli tőkehúst szokták megnevezni. Szóval, aki kenguruhúst készített vagy kapott, az jórészt a rágós, mócsingos pörköltet főzte, avagy fogyasztotta. Mindig is érdekelt, vajon tényleg olyan silány, rágós és rossz minőségű a kenguru, hogy ezzel érdemelte ki az ellenszenvet a konyhán?

A napokban az egyik szombathelyi áruházban járva a mirelit pultban bukkantam rá a kengurusteakre. Bár kissé húzósnak találtam az 1500 forintos árat 30 dkg húsért, de hát egyszer élünk, egyrészt. Másrészt pedig a szakmai kíváncsiság is hajtott, hogy milyen is ez az alapanyag. Olvasni róla érvet és ellenérvet, hogy sovány zsírtartalma és magas vas-, cink- és proteintartalma miatt egészséges ám, mivel hasonlóan a marhához, vörös hús, így mégsem annyira. Nem haboztam, megvettem, és máris a konyhában találtam magam, frissen szerzett prédámmal együtt.

A kengurut, akár csak a marhasteaket megannyi módon lehet elkészíteni

Szeletekben, csíkokban, előre pácolva, vagy csak natúr sütve. Ám mivel az igazi ízére voltam kíváncsi, így a fűszereket most minimálisra csökkentettem. Gyakorlatilag a són és a borson kívül még a sütéshez használt kókuszzsír aromája játszott közbe. Egy egészséges arany középutat tartva pedig kellemes mediumra sütöttem a húst.

Ami egyébként az egyik legnagyobb különbséget jelentette a marhához képest, hogy a kenguruhúsnak eléggé erős szaga volt. Büdösnek nem mondanám, de a megszokott szagtalan csirke, marha, sertés trióhoz képest megvolt a vadhúsokra jellemező illata.

Na, de jöjjön a legizgalmasabb rész, a kóstolás. Állagra teljesen olyan, mint egy hagyományos marhasült. Erős rostszerkezetű, masszív hús. Azért ne felejtsük el, hogy én pácolás nélkül készítettem el. Egy pár napos olajos pácban való érlelés pedig csodákat tud tenni még egy kissé öregebb bélszínnel is. Jómagam azoknak a táborát erősítem, akik nem esnek kétségbe, sőt még élvezetet is lelnek abban, ha egy vastagabb húsfalaton elcsámcsoghatnak. Bár aki vörös hússal kezd, az jórészt számol is ezzel. A kenguru gyakorlatilag ugyanolyan, mint a marha. Textúrára mindenféleképpen. Ízre azonban vagy egy kis eltérés. Míg a marhánál van egyfajta jellegzetes, édeskés íz, addig a kengurunak inkább a vadakhoz hasonló íze van. Utólag a legjobb választás volt mellé a zsenge zöldborsó és a párolt brokkoli.

Bár extra ízélményt vártam, ez ugyan elmaradt, de csalódni egy falatot sem csalódtam. Ízletes volt és laktató. Bár nem lesz mindennapi menüben, de bármikor újra elkészíteném. Arról nem is beszélve, hogy teljesen rácáfolt előzetes rossz hírére. Egy dolgot azonban mindenképpen tartsunk szem előtt. Csak akkor együnk kenguruhúst, ha az erszényünk is bírja.

nyugat.hu (Fotó: Farkas Balázs)