A magyar lakosság – legalábbis az itthon maradottak – igen jelentős része ugyanis egész egyszerűen nem hisz a köztársasági államformában. Számukra a köztársaság nem más, mint a plebsz zűrzavara, amely még soha nem vezetett semmi jóra. Éles szemmel vették ezt észre a fiatal demokraták, amikor -különböző jogtechnikai problémák miatt - ugyan nem restaurálták a királyságot, 2010 óta szimbolikusan mégis újjáépítették. Rájöttek, hogy a királyság intézménye a lényeg, elketyeg az remekül király nélkül is, ahogy a két világháború között.

Erre utal, hogy törölték a köztársaság szót az állam újrakeresztelésekor, de ennek az eszmének a nevében foglalták el a Várat, ismét megtéve királyi székhelynek. Az uralkodó lenéz a Karmelita erkélyéről és elégedetten állapítja meg, hogy lent rendben mennek a dolgok. Majd ne felejtsenek el pénzt szórni a nép közé, ahogy az koronázási évfordulókor szokásos – mondja, és a kincstárnok máris rohan. Hogy üres a kassza, mellékes körülmény, a nagy elődök sem foglalkoztak üzleti ügyekkel.

Innen nézve teljesen érthető, miért nem tudósít az állami hírügynökség az ellenzéki előválasztásról. Tényleg, az udvari vadász(kiállítás)at nem előrébb való néhány izgága civakodásánál? Igazság szerint be kellene vinni őket, de hát itt van Brüsszel és a Kúria is csak ódzkodik. (Hát ezért neveztünk ki ügyészt az élére? Ráadásul kilenc évre?). Mindenesetre tartsunk sorrendet. Még ha nem is vérbeli királyi hercegről van szó, az udvar üdvöskéjének esküvője azért csak fontosabb a külvárosok népének zajongásánál.

Szögezzük le, az uralkodó elidegeníthetetlen joga, hogy ha neki úgy tetszik, a lovát – vagy ha ő nem vállalja, akár az általános iskolai osztálytársát - nevezze ki konzulnak, az azzal járó birtokadományokkal. Jól néznénk ki, ha még abba is belekontárkodnának a bocskorosok.

Ha némi leegyszerűsítéssel – és persze a szerkesztő szíves engedelmével – az államszocializmus évtizedeit is a királyság részének tekintjük, egyszerre érhetővé válik a minden oroszok cárja iránt érzett mély rokonszenv. Hiszen végeredményben egy kollégáról van szó. Fenomenális, ahogy egy kézmozdulattal hozzácsap még néhány évtizedet a regnálásához, igazán csak tanulni lehet tőle.

S igen, innen lehet a valamikori 3-as ügyosztály legjobbjainak őszinte gyűlölete a kézi sokszorosító gépek engedetlenei, a mai köztársaságiak iránt. Hiszen ezek a senkik magát ezeréves királyságunkat próbálják meg aláásni. Csoda-e, hogy nemrégiben egyik jeles képviselőjük – nyilván a német CDU-val való kapcsolat javításának jegyében - Adolf Hitlert sokkal különb politikusnak nevezte, mint Angela Merkelt. Jó, Hitler sem volt mintaszerű uralkodó, de legalább megpróbálta.

Aggódunk a királyságért. Ezért arra bíztatnánk az illetékeseket, - biztos, ami biztos – tartsanak készenlétben néhány százezer üres szavazócédulát. A nemzeti konzultáció számítógépes kitöltőprogramja kis módosítással akár meg is felel a célnak. Mert ez a választás nevű játék izgalmas és helyenként szórakoztató, de azért arra ügyelni kell, nehogy elfajuljon.