Minderről Guy Hedgecoe értekezik a Politico európai kiadásának hasábjain.

Madridban jelenleg egy szocialista-szélsőbaloldali kormánykoalíció irányítja az országot. A nagyobb kormánytag a PSOE (Spanyol Szocialista Munkáspárt), míg a kisebbik a sok szélsőbaloldali, kommunista mozgalmat/pártot egyesítő Unidas Podemos (Együtt Képesek Vagyunk Rá). A Podemos-ban a kommunistáktól kezdve a „mérsékeltebb” szocialistákig szinte minden baloldali szerveződés képviselteti magát. A pártszövetség a legutóbbi nagy pénzügyi válság alatt jött létre, s támogatottsága igen hamar a spanyol törvényhozásba, majd 2019-ben a kormányba repítette őket.

A szélsőbaloldali párt azóta azonban folyamatosan veszít a támogatottságából, nem hiába.

A szocialista partnerükkel katasztrofálisan kezelték a koronavírus járványt, a munkanélküliség ismét az egekben van, az energiaárak elszálltak, s közben folyamatosak a belharcok a kormánykoalíción belül is.

Mindezt tetézte, hogy a párt eddig népszerű elnöke a madridi veresége után visszavonult az aktív politizálástól. Rossznyelvek szerint Pablo Iglesias a háttérből szürke eminenciásként próbálja kisebb-nagyobb sikerrel vezetni a pártot, miközben egyre többet foglalkozik a latin-amerikai kommunista és szélsőséges szövetségeseikkel.

Iglesias-t nemrég egy másik politikus váltotta a pártelnöki székben, a formáció de jure vezetője azóta Yolanda Diaz.

Diaz a jelenlegi kormány egyik miniszterelnök-helyettese, miközben a munkaügyi tárcát is vezeti. Sokan azt jósolták, hogy nem fogja tudni követni elődjét – legalábbis népszerűség szintjén -, ám ezek a hangok hamar elhallgattak miután kiderült: Diaz jelenleg a legnépszerűbb és legelfogadottabb politikus Spanyolországban, megelőzve még a szocialista miniszterelnököt, Pedro Sánchezt is. De ki is Diaz, aki egyesek szerint akár Spanyolország első női miniszterelnöke lehet?

Az 50 éves munkajogász végzettségű politikus az északi Galíciában született, s itt kóstolt bele a politikába. Már itt is a helyi baloldal kommunista szárnyához tartozott, s innen kiindulva szerzett mandátumot a spanyol alsóházba. 2020-ban csatlakozott a jelenlegi szocialista-szélsőbaloldali kormányhoz, mint miniszter a Podemos delegáltjaként.

Ennek ellenére ő magát nem tartja a párt tagjának, hisz egyedül a Spanyol Kommunista Pártnak a tagja, de azt is csak hagyományból, az apja tisztelete miatt.

Diaz egyébként magát progresszív szociáldemokratának tartja. Ez a kvázi függetlenség jól is jön a miniszternek, hisz Diaz egyre jobban, már publikusan is távolodik a süllyedő Podemostól. Nemrég például egy csak nőkből álló mozgalmat indított el, ami később akár egy jövőbeli párt alapja is lehetne. Diaz közben próbál nyitni a kevésbé kommunista (értsd: a többség) szavazók felé. Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy hithű kommunistaként nemrég még a Pápával is találkozott.

Erről a politikai álszentségről a jobboldal minél hamarabb le akarja rántani a leplet. A jobboldali El Espanol nevű médium egyik szerkesztője egy cikkében nemrég így írt: "Spanyolország nem érdemli meg azt a szörnyű sorsot, amelyet egy olyan kommunista, mint Yolanda Díaz miniszterelnökként jelentene, bármilyen kedves, barátságos és rugalmas is ő."

Kérdéses az is, hogy hogyan reagál a Podemos az egyre rebbelisebb miniszterére. Ha a párt visszahívná a posztjáról, Diaz könnyen „lepattinthatja” őket, s ezzel akár a saját népszerűségét is növelheti, miközben a Podemos elvesztene egy értékes miniszteri helyet.

Szemlézte: Lukács Zoltán Marcell / Danube Institute Blog