Kövér nem akarja, hogy kiessen a parlamentből az MSZP
A többi ellenzéki párt még rosszabb szerinte. - írja az index.hu.
Kövér László, az Országgyűlés elnöke szerdán a Szegedma Klub estjén adott elő,
ahol azt mondta, hogy nem lenne jó, ha az MSZP kiesne a parlamentből a következő választáson,
- írja a Délmagyar.
Az ősfideszes politikus szerint
a magyar politikai porond többi ellenzéki szereplője rosszabb, mint a szocialisták,
mégpedig részben azért, mert maguk eredetét 2010-re vagy későbbre datálják, vagyis nincs hagyományuk, és ezt még büszkén is hirdetik.
Kövér arról is beszélt, hogy szerinte az MSZP-t egyébként az alaptörvény szerint akár be is lehetne tiltani, botrányosnak nevezte az MSZMP-vel való jogfolytonosságukat, de még így sem tartaná jónak, ha kiszorulnának a parlamentből.
A legutóbbi közvélemény-kutatások szerint egyébként bár kissé megtépázták az elmúlt hónapok eseményei az MSZP népszerűségét, arról egyelőre nincsen szó, hogy ne jutnának be a parlamentbe. A párt a pártválasztók körében a Republikonnál 11, a Századvégnél 14 százalékon áll.
(MTI)