Brüsszeli sajtójelentések előszeretettel idéznek tagállami vezetőket, akik EU-szintű megoldást, meglévő, vagy létrehozandó közösségi eszközöket szorgalmaznak az energiaár-robbanás láttán. Példaként emlegetik Viczenzo Amendola olasz EU-ügyi államtitkár napokban tett kijelentését arról, hogy ami az energiaárak körül történik, az úgymond már nem tagállami kérdés, hanem európai probléma, amire célszerű európai választ találni.

Erre rímelt, hogy a kedd esti szlovéniai EU-csúcsvacsorán több miniszterelnök is uniós beavatkozást, illetve ezzel lényegében közösségi kompetenciabővítést is szorgalmazott. „Példátlan válsággal szembesülünk, ami rendkívüli, innovatív és komoly intézkedéseket tesz szükségessé az EU részéről” – idézte a brüsszeli Politico Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök ekkor elhangzott szavait.

„Bátor megoldásokat kértünk a Bizottságtól” – erősítette meg mindezt Sánchez a csúcs után tartott sajtóértekezletén is.

Bármi áron

Az ugyancsak spanyol Teresa Ribera másnap, a környezetvédelmi miniszterek luxembourgi tanácsülésén egyenesen a 2012-es euróválsághoz hasonlította a kialakult helyzetet, amelyben szerinte most is az ahhoz hasonló bátor és határozott közösségi szintű fellépésre van szükség – utalással Mario Draghinak, az akkor még Európai Központi Bank elnökeként tett elhíresült kijelentésére, hogy az EKB mindent meg fog tenni az euró védelmében, „bármibe is kerül” ez.

A spanyol miniszter szerint „minden rendelkezésre álló költségvetési eszközt” igénybe kell venni a további áremelkedés kivédésére, beleértve esetleg újabb költségvetési finanszírozási formák megteremtését is – idézte a Politico Riberát.

Hasonló gondolatokat a hét elején az olasz kormány részéről is megpendített a már idézett Amendola, akinek szavaiból egyaránt kiolvasható volt esetleges új források bevonásának a felvetése, mint például a fenntartható energia finanszírozását célzó kiadások „rugalmas kezelésének” a lehetősége a tagállami költségszintek meghatározásakor.

„Erőteljes központi beavatkozást” szorgalmazott szintén a szerdai környezetvédelmi ülésen Kosztasz Szkrekasz, a görög tárca vezetője is, mivel szerinte csak ezzel demonstrálható a polgárok számára, hogy tagállami és közösségi szinten egyaránt törődnek a végső soron az ő helyzetét sújtó problémával.

Közös tartalék ötlete

Más politikusok azzal példálóznak, hogy ahogyan váratlan és óriási teherként zuhant a tagországok nyakába a koronavírus-járvány és nyomában a gazdaságok leállása, és ott is sikerült kialakítani a kulcskérdések kezelésére közös mechanizmust, (mindenekelőtt a vakcinabeszerzésben), hasonlóan közös fellépésben volna célszerű gondolkodni például a jelenlegi gázhiány láttán.

Ezért is kezdték egyes tagországok szorgalmazni egy „európai stratégiai gáz- és olajtartalék” kialakításának a lehetőségét, amit egyébként azóta már az Európai Bizottság is visszaigazolt, jóllehet, konkrét javaslattal még nem álltak elő.

Nem is állhattak, mert mindeközben kényszerű adottság, hogy az energiapolitikában a kompetenciák jelentős része tagállami kézben van, ami sok tekintetben megköti az uniós intézmények kezét az intézkedésben, vagy akár a kezdeményezésben is. Annak eldöntése például, hogy az egyes tagországok milyen energiára alapozzák gazdaságuk működését – milyen „energiamixet” alkalmaznak – szuverén tagállami döntési hatáskörbe tartozik.

Ráadásul, miként az a finanszírozás és a költségbeszámítás példáinál látható volt, a problémakör hamar és természetes módon átnyúlik más gazdasági, kormányzati területekre, így mindenekelőtt a pénzügy- és költségvetési politikához, ahol gyakran még behatároltabb a mozgástér.

Ilyen körülmények között a Bizottság jelenleg még főként csak bizonyos meglévő eszközökre tudja felhívni a figyelmet – mint a fogyasztóknak adható szocivális támogatás, vagy az energiaárra rakott nemzeti adók visszavágásának a lehetősége –, a politika egészét nem forgathatja fel, nincs rá mandátuma. A bizottsági „zöld csomagban” tett számos kezdeményezés – mindenekelőtt a károsanyag-kibocsátási kereskedelembe (ETS) a tömegközlekedés és a lakóházak bevonása – így is éppen eléggé sokkolóan hatott.

Ha aztán a tagállami nyomás egyfelől, és a készség/hajlandóság másfelől lehetővé, vagy szükségessé teszi a közösségi szintű együttműködési mechanizmusokat újabb területre kiterjeszteni, ezzel alkalmasint egyúttal új közösségi eszközöket is teremthetnek.

Ami szakértők szerint végső soron újabb gyakorlati példával alá is támaszthatja az EU-integráció történetének azon sokat emlegetett axiómáját, hogy az uniós integráció mindig válságokra válaszul mélyül.

Az Európai Tanács, a tagországok politikai vezetőinek tanácskozó testülete mindenesetre már most tudható módon jelentős részt az energiaár-kérdéskörnek készül szentelni az október 20-21-i csúcstalálkozóját. (Infostart)