Az eltérő politikai irányzatú csoportosulások szövetségének nem volt meggyőző kormányzati programja és mély benyomást keltő közös kormánylistája, nem tudta megnyerni magának a korrupt Orbán-csapatban csalódott választókat. Lendvai Pál szerint ezzel egy a portugál Salazar-rezsimhez hasonló berendezkedés jöhet.
Büntetőeljárás indul Szlovákiában Robert Fico volt miniszterelnök ellen – közölte szerdán a rendőrség. A rövid közleményből kiderül, hogy Fico volt belügyminisztere, Robert Kaliňák ellen is vádat emeltek egyazon ügyben. - írja a Szabad Európa
Magyarország harmadik éve bentragadt a demokráciák és az autoriter rezsimek közti "szürke zónában", hibrid rezsimnek tekinthető, de kicsit még ezen belül is rontott egy évvel korábbi helyzetéhez képest - derül ki a Freedom House amerikai intézet legújabb jelentéséből.
A nagyhatalmi szerep felelősséggel is jár: Berlinnek nem szabad tovább tűrnie azt, hogy Orbán Viktor Putyin barát politikát folytat – megsértve ezzel a NATO és az EU egységes fellépését Oroszország Ukrajna elleni agressziójával szemben – erről írt a Wall Street Journalban egy befolyásos elemző, aki az ellenzéki republikánusok agytrösztjének tagja.
Észak-Korea saját állítása szerint új típusú harctéri irányított rakétát próbált ki, amit megszemlélt Kim Dzsong Un észak-koreai vezető is – jelentette vasárnap a KCNA hivatalos hírügynökség, amely hozzátette, hogy a teszt célja az ország nukleáris csapásmérő képességének növelése volt.
Az amerikai Foreign Policy egy friss tanulmánya sürgeti, hogy Orbán Putyin barát kormánya ne kaphasson pént Brüsszeltől. Magyarország és Szerbia jelenlegi vezetői egyértelműen Putyin kottájából játszanak. Ez pedig ellentétes a NATO és az EU érdekeivel. Magyarország megrendszabályozását javasolják, Szerbia esetében pedig azt, hogy Brüsszel állítsa világos választás elé a nemrég újjáválasztott Vucsics elnököt: az EU vagy Putyin! A kettő együtt nem megy!