A katonai rendőrség és a rendőrség emberei vették körbe a lengyel parlament, a Szejm, a Miniszteri Tanács és Jarosław Kaczyński, a PiS (Jog és Igazságosság Pártja) elnökének rezidenciáját, valamint több templomot Varsóban.
Megint gyorsult a koronavírus-járvány terjedése Ukrajnában, péntekre az egy nap alatt azonosított fertőzöttek száma nyolcezer fölé emelkedett, a halottaké pedig átlépte a hétezret. Magyarországot pénteken a vörös zónába sorolta át Ukrajna.
Miközben a magyar kormány súlyos tízmilliárdokat költ új német harckocsikra, a szerb hadsereg ajándékba kap orosz tankokat, amelyek a szíriai pokoli utcai harcokban állítólag kilőhetetlennek bizonyultak. - írja a Napi.hu
Az Európai Tanács elnöke elmondta, hogy a koronavírus-járvánnyal foglalkozó nem hivatalos videokonferencián egyetértettek abban, hogy a leendő vakcinát tisztességesen osztják majd el a tagállamok között.
Kedden Angela Merkel kancellár a Bild című lap szerint egy nem nyilvános tanácskozáson kifejtette, hogy újabb járványlassító intézkedések nélkül karácsonyra összeomolhat az egészségügy intenzív ellátási rendszere - írja az MTI.