Lesz, aki 168 ezres nyugdíjkorrekciót kap, másoknak 2400 forint sem jut
Hetvenszeres különbség is lehet a visszamenőleges nyugdíjkorrekció értékében, kilenc ember örülhet a maximális összegnek. - írja a veszpresszo.hu.
A múlt héten derült ki, hogy milyen mértékű infláció sújtotta a nyugdíjasok fogyasztását, ez alapján határozhatják meg novemberben, hogy a nyugdíjra jogosultak mekkora mértékű visszamenőleges korrekcióra számíthatnak. Ez úgy határozható meg, hogy a 12 hónapra felszorzott különbség adja majd ki a járandóságra vetítve a nyugdíjkorrekció összegét.
Az átlagos nyugellátás, havi 135 ezer forint esetén 11 800 forintos kiegészítésről beszélhetünk, azonban akárcsak a bérek esetébe,n az átlag ebben az esetben is széles spektrumot foglalhat magába – figyelmeztet elemző cikkében az mfor.hu.
A pénzügyi portál a Népszava értesülésére hivatkozva közli a legfrissebb adatokat a nyugdíjak megoszlását illetően.
Eszerint 17 777-en 28 500 forint alatti ellátásban részesülnek,
- 28 981-en 28 500 és 49 999 forint között,
- 532 803-an 50 ezer és 99 999 között,
- 809 879-en 100 ezer és 149 999 között,
- 373 958-an 150 ezer és 199 999 között,
- 220 301-en 200 ezer és 299 999 forint között,
- 31 762-en 300 ezer és 399 999 között,
- 4998-an 400 ezer és 499 999 között,
- 1373-an 500 ezer és 999 999 között,
- 23-an 1 millió és 1 999 999 közötti összeget kapnak,
- 9-en pedig 2 millió forint feletti ellátásban részesülnek.
Ha a nyugdíjkategóriák felső határát tekintjük, akkor kiderül, hogy azok, akik legfeljebb a mindenkori öregségi nyugdíjminimumot kapják ellátásként, maximum 2394 forintos korrekcióban részesülhetnek. A Magyar Államkincstár közlése alapján 17 777 ellátásban részesülő esetében ez a helyzet. A nyugdíjminimum és az 50 ezer forint közötti ellátásban részesülők – szám szerint 28 981 személy – helyzete sem jobb, hiszen ők legfeljebb 4200 forintos korrekcióban részesülhetnek. Ez pedig a két fenti csoporttal számolva azt jelenti, hogy
46 758 ellátott még havi 5000 forintnyi kiegészítésben sem reménykedhet novemberben.
Egészen megdöbbentő a helyzet akkor, ha a legmagasabb ellátásokat vizsgáljuk meg – írja a lap. Összesen 32 olyan nyugdíjas van Magyarországon, akik egymillió forint feletti nyugdíjban részesülnek, közülük 9-nek az ellátása a 2 millió forintot is meghaladja. Mivel pontosan nem ismert, mi a legmagasabb összegű nyugdíj Magyarországon, azzal biztosan nem lehet hibázni, ha a 2 millió forintra számoljuk a nyugdíjkorrekciót, ami 168 ezer forint. Vagyis még a jelenlegi átlagos nyugdíjnál is nagyobb összeget kap egyszerre kézhez az a 9 személy, akinek járandósága eléri a 2 millió forintot.