h i r d e t é s

Lovagkeresztet érő mondat: “ha nem fideszes lesz a képviselőnk, akkor bizony szopni fogunk”

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Lovagkeresztet érő mondat: “ha nem fideszes lesz a képviselőnk, akkor bizony szopni fogunk”

2019. augusztus 17. - 17:24

Több fideszes polgármester is kitüntetést vehetett át augusztus 20-a alkalmából, szúrta ki a 444.hu. Kitüntetést vehetett át többek közt Gyula polgármestere, Görgényi Ernő is.

Tamás Barnabás, Putnok polgármestere - Forrás: Tamás Barnabás / Facebook

Éppen a napokban derült ki egyébként, hogy áll a bál Gyulán, miután mostanra nyílttá vált a harc Görgényi és egykori helyettese, a mára már a pártból is kizárt Galbács Mihály között. A volt alpolgármester 23 oldalos levélben foglalta össze sérelmeit, írása eljutott Orbán Viktor pártelnökhöz, Kövér Lászlóválasztmányi elnökhöz és Kubatov Gábor pártigazgatóhoz is.

Lovagkeresztet kapott továbbá a putnoki polgármester, Tamás Barnabás is. Ő volt az, aki a tavalyi választások előtt egy egyeztetésen azt mondta a polgármestereknek, hogy

ha nem fideszes lesz a képviselőnk, akkor bizony szopni fogunk. Lófaszt fognak adni olyan területre, ahol nem fideszes a képviselő. Az az igazság, hogy én sem adnék. Ahol nem ránk szavaznak, mert az úgyis kiderül, ott megnézhetik magukat.

Egy korábbi október 23-i beszédében pedig úgy fogalmazott:

tudjuk nagyon jól, hogy választások jönnek, választások mennek. Nem mindig gondolkodik helyesen a választópolgár, és olyan embereket enged a fazékhoz, akik nem a fazékhoz valók, hanem a guillotine alá.

24.hu

 

Miért adják a Lovagkeresztet?

Nem ezekért a mondatokért, az biztos. Hanem a nemzet szolgálatában, az ország fejlődésében, a haza érdekeinek előmozdításában és az egyetemes emberi értékek gyarapításában végzett kimagasló, példamutató tevékenységért.