h i r d e t é s

Még mindig közel egy évig tart új állást találni Magyarországon

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Még mindig közel egy évig tart új állást találni Magyarországon

2022. szeptember 22. - 09:38

A munkanélküliek száma 2022 augusztusában 177 ezer fő, a munkanélküliségi ráta pedig 3,6 százalék volt – derült ki a KSH augusztusi foglalkoztatási adatokat közlő gyorsjelentéséből. Mindez javuló tendenciát jelent.

A kép illusztráció! - Forrás: MTI

Központi Statisztikai Hivatal (KSH) is a nemzetközi meghatározást használja, így a hivatal szerint munkanélküli az, akinek úgy nincs munkája, hogy az utóbbi négy hétben aktívan keresett magának állást, és ha találna, már két héten belül munkába is tudna állni.

Ezt a társadalmi réteget vizsgálva jutott a KSH arra az eredményre, hogy a 2022. június–augusztusi időszakban a magyar munkanélküliek átlagos létszáma 166 ezer főt, a munkanélküliségi ráta 3,4 százalékot tett ki – szerepel a KSH közleményében. 

Éves összehasonlításban ezek az adatok így festenek, azaz 2022. június–augusztusban az egy évvel korábbihoz képest:

  • a 15–74 éves munkanélküliek száma 34 ezer fővel, míg a munkanélküliségi ráta 0,7 százalékkal csökkent;
  • a férfiak körében a munkanélküliek száma 92 ezer fő volt, munkanélküliségi rátájuk 0,5 százalékkal 3,6 százalékra mérséklődött;
  • a nőknél a munkanélküliek száma 73 ezer főt tett ki, a munkanélküliségi ráta pedig 1,0 százalékkal, 3,2 százalékra csökkent;
  • a 15–24 éves munkanélküliek száma 30 ezer főre, munkanélküliségi rátájuk 6,0 százalékkal 9,9 százalékra csökkent, ennek ellenére az összes munkanélküli 18,4 százaléka közülük került ki;
  • a 25–54 éves korosztály munkanélküliségi rátája 0,5 százalékkal 2,9 százalékra csökkent, míg az 55–74 éveseké kismértékben, 0,3 százalékkal 3,1 százalékra emelkedett.

A munkakeresés átlagos időtartama 9,9 hónap volt, a munkanélküliek 37,7 százaléka legalább egy éve keresett állást.

2022. augusztus végén az egy évvel korábbihoz képest: a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adminisztratív adatai szerint a nyilvántartott álláskeresők létszáma 9,6 százalékkal, 231 ezer főre csökkent.

A KSH mindeközben közölte a foglalkoztatási adatokat is: 

  • 2022 augusztusában a 15–74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 713 ezer fő volt;
  • a 2022. június–augusztusi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 711 ezer főt tett ki, amely 52 ezerrel több, mint az előző év azonos időszakában.

2022. június–augusztusban az egy évvel korábbihoz képest:

  • a foglalkoztatottak létszáma 52 ezer fővel több, 4 millió 711 ezer fő volt;
  • míg a hazai elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma 62 ezerrel, a külföldön dolgozóké pedig kismértékben, 4 ezerrel nőtt, addig a közfoglalkoztatottaké 14 ezerrel csökkent;
  • a 15–64 évesek közül 4 millió 604 ezren minősültek foglalkoztatottnak, a korcsoportra jellemző foglalkoztatási ráta 74,6 százalék volt;
  • a férfiaknál a foglalkoztatottak létszáma 16 ezer fős növekedéssel 2 millió 439 ezer főt ért el, foglalkoztatási rátájuk 0,8 százalékponttal, 79,1 százalékra nőtt;
  • a nők esetében a foglalkoztatottak létszáma 29 ezerrel, 2 millió 164 ezer főre, a foglalkoztatási ráta 1,4 százalékponttal, 70,2 százalékra emelkedett;
  • a fiatalok (15–24 éves) korcsoportjában a foglalkoztatottak száma 278 ezer fő volt, foglalkoztatási rátájuk 0,5 százalékponttal, 28,2 százalékra emelkedett;
  • Az úgynevezett legjobb munkavállalási korú (25–54 éves) népesség körében a foglalkoztatási ráta 1,3 százalékponttal, 88,6 százalékra, míg az idősebb (55–64 éves) korosztályban 1,3 százalékponttal, 65,1 százalékra emelkedett.

(Index)


Kommentelne? Kattinson ide!

h i r d e t é s