Menni vagy maradni?
Rendre megzavarja és bizony fenyegeti is a vonuló madarakat a lagymatag tél.
Rájuk ugyanis nem a fogcsikorgató hideg, a befagyott víztükrök és a hóval borított mezők jelentik az igazi veszélyt, hanem a langymeleg novemberi, decemberi, januári idő, a be nem fagyott vizek és a sok helyütt zöldellő szántóföldek. Míg a korábbi hideg, fagyos telek üzenete egyértelmű volt: menni, időben útra kelni, mert nem lesz mit enni, addig a mostaniaké elbizonytalanító: maradjunk talán, hiszen nincs is (már) tél.
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szakemberei szerint egyre több költöző madár dönt a maradás mellett, mintegy fölülírva ezzel az évezredeken át vérükbe ivódott vonulási parancsot. Ami persze a kényelmesebb választás is, hiszen nem kell ezer kilométereket repülniük, ami fáradságos és veszélyes, itt helyben átvészelhetik a kritikus téli időszakot.
És ha tényleg enyhe marad a tél, be is jöhet a számításuk. Ha azonban kíméletlen hideget hozna a január, bizony tömegesen pusztulnának el.
De más veszélyt is jelenthet ez a döntés, ugyanis örökletesen nyomot hagyhat a nemzedékekben azáltal, hogy az itt maradó szárnyasok kevesebb erőfeszítést tesznek a túlélésükért, és példájuk nyomán így cselekszenek majd az utódaik is, ezáltal aztán a kevésbé rátermett egyedek is szaporodhatnak. Ennek következtében gyakoribb lesz a gyengébb génállományú (betegségre hajlamosabb) példányok megmaradása, ami pedig hosszú távon káros lehet az adott fajra nézve.
A globális fölmelegedés azonban nemcsak a telet langyosítja meg, hanem előbbre hozza a tavaszt is. Ami azzal jár, hogy a vonuló madarak korábban visszatérnek, és az itt maradókkal együtt hamarabb kezdik el a nászt és a fészekrakást. Márpedig a tojások a késő tavasszal gyakori, kisebb fagyokra is érzékenyek, így sajnos megnő a veszélye annak, hogy elpusztul az első fészekalj.
Az itt maradók között gémeket, kócsagokat, gólyákat fedezhetünk föl. Híradások tárgya volt, hogy például Lajcsi, a somogysámsoniak kedvelt gólyája is itthon telel. (Könnyű neki, mondhatnánk, hiszen a helybéliek etetik.) Az pedig, hogy a házi rozsdafarkúak és a barátposzáták egyre nagyobb számban maradnak itthon, a költőhelyükön, már a madarászoknak sem okoz meglepetést.