Mezey Katalin életműsorozatában újra megjelent a Lyukak az osztálykönyvben című ifjúsági regény
Újra megjelent Mezey Katalin Lyukak az osztálykönyvben című ifjúsági regénye, a kötetet a Kossuth-díjas prózaíró, költő, műfordító életműsorozatában jelentette meg a Magyar Napló Kiadó.
Mint Mezey Katalin az MTI-nek elmondta, az eredetileg 1986-ban megjelent ifjúsági regény egy nyolcadikos lányok között zajló történet, amely főhőseinek személyiségfejlődési folyamatát mutatja be. "Miként érik meg egy kamaszlány és döbben rá arra, hogy milyen felelősséggel jár a barátság, vagy akár a legegyszerűbb konfliktushelyzet", erről szól a történet - tette hozzá.
Az olvasók a főszereplő, a polgári családban növekedő, jó tanuló Erzsi szemén keresztül látják a történetet, amelyben a diáklánynak megoldást kellene találnia egy rendkívüli helyzetre, amely szembe állítja őt barátaival és az iskola rendjével. Ezzel szinte fellép a felnőtté válás első lépcsőfokára. Barátnője, aki édesanyja segítője, akinek részt kell vennie a család megélhetését biztosító munkában, az iskolában nem igazán tiszteli a szabályokat és kivakarja az osztálykönyvből saját és barátnője rossz jegyeit, amivel kezdetüket veszik a bonyodalmak.
A regény konfliktusa valóságos konfliktus, még ha nem is a jelenben, hanem az 1950-es években játszódik. Sok feszültség és ellentmondás jelenik meg benne, mivel az akkori felfogás szerint még a gyerekektől is politikai állásfoglalást várnak - hangsúlyozta az író.
"Erzsi azzal, hogy jó tanulóként rossz tanulóval barátkozik, átlépi az iskola merev gondolkodásmódját, amely az ötvenes években még kiélezettebb volt" - mutatott rá Mezey Katalin, kiemelve: annak idején a politikai hatás, a gyanakvás, a felnőttvilág leegyszerűsítő, rideg szemlélete az oktatásban is jelen volt, de a főhős családjában is követhető az 1950-es évek felfordult valósága, amely át akarta írni a társadalmat és annak értékrendjét.
Mezey Katalin életműsorozatának kiadását 2014-ben indította útjára a Magyar Napló Kiadó. A sorozatban újra megjelent a Levelek haza és az Élőfilm című regénye, Ajánlott énekek címmel 1960 és 2015 között született versei, valamint Ismernek téged címmel rövid prózákat és kisregényeket tartalmazó kötete is. 2019-ban a Régi napok rendje című novellagyűjteménye, majd a Rövid a farsang című, naplójegyzeteit és rövidprózáit tartalmazó könyve látott napvilágot. Tervek szerint 2022-ben az Ünnepi Könyvhetére jelenik majd meg Kivala Palkó Nemlehet-országban című meseregénye Berki Viola illusztrációival. (MTI)