Szokatlan módja ez bármiféle kommunikációnak. Amennyire bármely kampány kommunikációs értékre tarthat számot. Pláne, ha azt mindenfajta hitelesítés, bizonyítékok nélkül tolják az egyre kevésbé fogadóképes célközönség arcába. Ezt ugyanis per definitionem propagandának nevezzük, ami a fejlett világban megengedhetetlen lenne. Azonban a keleti blokk maradványa felett a jelek szerint nyomtalanul múlnak az évek.

Így maradhatott meg a kommunikáció egyoldalú, ebből következően ellenőrizhetetlen és kritikát kizáró sávja az érdemi eszmecsere zenitjének.

Elvégre amiről a Fidesz hallgat, arról a népnek is kussolnia illenék. Hogy ez nem így van, az csupán időleges állapotot jelent két diktatúra közt reklámszünetet jelentő időszak vége felé.

Az emberek ezzel szemben mára mint összképet rontó jelenségről, nem vesznek tudomást. Míg az „Állítsuk meg Brüsszelt!” feliratok körül parázsviták alakultak ki, addig arra a kérdésre, hogy Magyarország milyen európai ország, az akkor megkérdezettek közt alig volt, aki helyes választ tudott volna adni.

Az új eresztés sem tarthat sokkal több figyelemre, igaz témája sem kecsegtet túl sok jóval. Ezúttal Soros Györgyöt tették a kék hátterű plakátokra a következő felirattal:

„Ne hagyjuk, hogy Soros György nevessen a végén!”

Lerágott csont, mondhatnánk, már a legfanatikusabb kormányhívek is csak legyintenek Európa, de leginkább a magyarok ellen összeesküvő, gonoszan vigyorgó milliárdos nevének hallatán. Persze ezzel sem vagyunk beljebb, hiszen az említettek akkor is kiállnak szeretett Vezérük mellett, így legalább elhalaszthatják a szembesítést felelősségükkel.

Az sem kérdéses, hogy ezzel, mármint a nép maximális érdektelenségével a kormány is tisztában van.

Válaszolatlan marad azonban a kérdés, hogy mi célt szolgál a szükségtelenné vált és ebből fakadóan pazarló plakátüzengetés?

Ahogy az is kérdéses, hogy milyen apropóból láthatta a Fidesz hasznosabbnak ezt a gyermekéhezés felszámolásánál, a kórházak rendbehozatalánál, vagy éppen az oktatásban keletkezett károk elhárításánál.

A válasz pedig csupán annyi, hogy az egyre nagyobb méreteket öltő gyermekéhezés, a lassan már elfekvővé aljasodó, de a hálapénzekre rendületlen igényt tartó kórházak, és a funkcionális analfabétákat képező iskolák megvallott célját képezik A hon úgy nevezett atyjainak.