A Városligeti Műjégpályán rendezték meg február 22-én a pjongcsangi olimpiai diadal egyéves évfordulóján a Magyar Korcsolyázás Napját, ahol Burján Csaba olimpiai bajnok ünnepélyes keretek között vette át Scheuer Gyula kancellártól „Az ELTE Sport Arca” elismerést.
Összesen több mint 800 milliárd dolláros vásárlóerővel rendelkezik a mai Y és Z generáció, utazási és pénzköltési szokásaik azonban merőben eltérnek a korábbi generációkétól – derül ki a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) oktatói által végzett kutatásból. A turizmus jelenleg legmeghatározóbb fogyasztói csoportja elsősorban az élményeket keresi, és egyértelműen leteszi a voksát a digitális megoldások mellett. Mivel a Z generációsok 2020-ra a világ vásárlóinak 40 százalékát fogják kitenni, a szállodáknak is alkalmazkodniuk kell a változáshoz az üzleti siker érdekében.
A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara (PTE ETK) 2019. február 11-én 10:15-kor „új egészségtudományi BSc képzésként dietetikus, gyógytornász, ápoló és mentőtiszt nappali BSc képzések indítása 2019. szeptemberétől Szombathelyen” témában ápolási-, szülészeti- és mentési szimulációval egybekötött sajtótájékoztatót tart.
Az egyetemisták többsége hallott már a kapunyitási pánikról és csaknem harmada tapasztalta is már magán ezt a jelenséget – derül ki a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) TEDx konferenciájára készített felmérésből.
Meglepő lehet februárban a nyári táborokra gondolni, de aki szeretné elkerülni az idei drágulást, nem tehet mást! Abban, hogy milyen újfajta veszélyek jelentek meg, milyen táborokat kerüljünk messziről, és mennyit kell félretenni a gyerekek táborára idén, a Táborfigyelő gyermektábor-összehasonlító portál volt segítségünkre.
2019-ben kb. 1300 fiatal kap lehetőséget arra, hogy szakmai pályafutását az E.ON-nál kezdje: Európa-szerte számos fiatal ipari tanuló, gyakornok, duális képzésben résztvevő, illetve végzett diák kezdi el karrierjét az E.ON-nál. Magyarországon például 125 fiatal vesz részt duális műszaki képzésben vagy gyakornoki programban az E.ON-nál, nagyobb részben villamos-, kisebb arányban gázipari területen.
A magyar egyetemisták fele saját vállalkozásával szeretne sikeres karriert befutni – derül ki a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) legfrissebb felméréséből. A több mint 500 fős kutatás azt vizsgálta, a hallgatók hogyan látják saját szerepüket és lehetőségeiket a hazai munkaerőpiacon pályakezdőként. Az intézmény saját vállalati partnereit is megkérdezte arról, milyen elvárásaik vannak egy frissen végzett, kezdő szakemberrel szemben.
Új élmények, és öt új útvonal várja a Vándortáborba jelentkező iskolás gyerekeket és kísérőiket az ország legszebb tájain. Összesen már 19 helyszín és három mozgásforma közül választhatnak a diákok és tanáraik. Az év legkalandosabb és környezettudatosabb táboraiba kedvezményes áron közel 10000 gyermek juthat el az idei szezonban. A nagy érdeklődésre való tekintettel a helyek valószínűleg hamar betelnek, ezért érdemes január 28-tól figyelni a www.vandortabor.hu weboldalt.
Szerdán délután adták át az idei díjazottak számára a Raoul Wallenberg-díjat, melyet a Raoul Wallenberg Egyesület és Alapítvány alapított 2010-ben azzal a céllal, hogy etikai mércét és példát állítson a magyar társadalmi- és politikai közélet elé.
Az előkelő 141. helyre rangsorolták a Pécsi Tudományegyetemet (PTE) a tekintélyes Times Higher Education (THE) Emerging Economies University Rankings elnevezésű, mintegy ötven fejlődő ország felsőoktatási intézményeit összevető nemzetközi rangsorban.
A New York Hungarian Scientific Society (New York-i Magyar Tudományos Társaság), minden évben meghirdeti az ,,Albert Szent-Györgyi Young Investigator Award”-ot (Szent-Györgyi Albert Fiatal Kutatói díj), melyre 35 évnél nem idősebb, fiatal kutatók pályázhatnak kutatási témájukkal és szakmai előéletükkel, valamint egy munkájukat bemutató videóval, angol nyelven.