Olyan egyedülálló egyetemtörténeti tantermet alakítottak ki és adtak át ma délelőtt a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Állam- és Jogtudományi Karán, mely Bolognán kívül csak Pécsett található - mondta avatóbeszédében Dr. Korinek László professor emeritus, a tanterem megálmodója.
A szeptemberben felsőfokú tanulmányaikat megkezdők talán még nem is sejtik, hogy az elmúlt évek tapasztalatai szerint harmaduk nagy valószínűséggel anyagi okokból kénytelen lesz idő előtt akár végleg is megszakítani a tanulást.
"Megdöbbenéssel vettük tudomásul, hogy a napokban nyilvánosságra hozott minisztériumi döntés értelmében a kormány megszüntetné a magyar egyetemeken a Társadalmi nemek tanulmánya elnevezésre hallgató mesterképzéses szakokat." - írja a Független DIákparlament
2018. augusztus 4-én mutatták be Szekszárdon a Babits Mihály Kulturális Központban a Lomonoszov tekercse című musicalt, amelyet a Roszatom 10. jubileumi nemzetközi gyermekművészeti táborának résztvevői vittek színre a Tolnán töltött táborozásuk után.
A Pécsi Tudományegyetem Külügyi Igazgatóságának szervezésében emléklakat elhelyezésére kerül sor augusztus 6-án hétfőn 17.00 órakor a Sétatéren, a lakatfalnál, mely a Hangzhou Normal University hallgatócsoportja számára második alkalommal megrendezésre kerülő nyári egyetemi programnak állít emléket.
Augusztusban hozzák nyilvánosságra az újabb diplomamentő csomaggal kapcsolatos információkat, és szeptembertől indulnak az államilag támogatott nyelvi képzések - mondta Horváth Zita, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi)felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem a legnépszerűbb felsőoktatási intézmény lett a 2018-as felvételi eljárásban: közel tízezer, összesen 9744 új hallgató kezdheti meg tanulmányait itt szeptemberben, amely ezerfős növekedést jelent a tavalyi évhez képest.
Idén közel 108 ezren jelentkeztek egyetemekre, főiskolákra, a diákoknak szerdán a fővárosban és az ország több városában ponthatárváró rendezvényeket tartanak. A felsőoktatási felvételi ponthatárok kihirdetése után azonban sajnos nem mindenki örül az eredménynek.
Szerdán este 8 órakor hozzák nyilvánosságra az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat, amelyek hagyományosan elsőként a www.felvi.hu oldalon lesznek elérhetők. Idén közel 108 ezren jelentkeztek egyetemekre, főiskolákra, a diákoknak a fővárosban és az ország több városában ponthatárváró rendezvényeket tartanak.