Isten áldja Amerikát! – legalábbis ironikus értelemben. Nem mintha az amerikaiaknak ne lenne miért hálát adnia, épp ellenkezőleg. Mégis ironikus a szocializmushoz kötődő május elsején Istent és áldást emlegetni, ugyanis az amerikaiak nem épp arról híresek, hogy a szocializmus elkötelezett harcosai volnának – a modern amerikai már magától a szótól is lábrángást kap. És ez nem azért van így, mert másképp gondolkodnak, vagy mert e sorok írója elkötelezett szocialista volna, mindez a történelmi háttérből fakad.
Budapest, 2020. április 15., szerda (MTI) - Életének 88. évében meghalt Fekete György belsőépítész, iparművész, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tiszteletbeli elnöke - tudatta az MMA szerdán az MTI-vel.
A Szent Péter tér közepén álló obeliszktől a Szent Péter-bazilikához vezető lépcsősor tetejéig haladt az idei nagypéntek este a római keresztút, amelyen a meditációk szövege a fizikai és lelki börtönbe zárt emberiséghez szólt a koronavírus-járvány miatt hívők nélkül maradt téren.
„A nevem Edward Joseph Snowden. Valaha a kormánynak dolgoztam, de most már a közjóért dolgozom. Majdnem három évtizedre volt szükségem, hogy ráébredjek, van különbség, és amikor ez megtörtént, támadt némi gondom a munkahelyemen.” - írja az ujszo.com.
A 39 éves iráni művész, Alireza Pakdel nagyszerű rajzokat készít, melyek bemutatják, hogy milyen létfontosságú és hősies munkát végeznek az egészségügyi dolgozók különösen most, a koronavírus idején.
Sötétséget és félelmet teremtő viharhoz hasonlította az új koronavírus-fertőzést Ferenc pápa a teljesen üres szent Péter téren mondott imáját kísérő beszédében pénteken, választásra sürgetve az emberiséget eddigi hangos, de látszatra épülő élete, valamint a csendes szolgálat és testvériség között.
Azt mondja, az élet teli van csodával. Vele a legelső akkor történt, amikor megszületett: egy koncentrációs táborban, a béke első napján. Vadas Vera, a Zsidó Művészeti Napok igazgatója azt vallja, mutassunk meg mindent, ami a zsidó kultúrával széppé tehető. De tudja azt is, hogy az élethez szerencse is kell.