
Idén először szervez Űrakadémiát fiatal szakembereknek és egyetemi hallgatóknak a Magyar Asztronautikai Társaság (MANT).
megtekintés

A trilógia alkotói, Bob Gale és Robert Zemeckis Hill Valley-t amolyan, tipikus amerikai, közép-nyugati kisvárosnak képzelték el.
megtekintés

Edvard Beneš dekrétumainak legsúlyosabb pontjait 1945. augusztus 2-án foglalták törvénybe Csehszlovákiában, melynek értelmében a Csehszlovákiában élő németek és magyarok sorsa végleg megpecsételődött.
megtekintés

Szomorúan osztjuk meg az olvasókkal, hogy egyik kedvenc magyar zenekarunk, a Búcsúkoncert zenekar legfiatalabb tagja, Schéner Misi 20 évesen meghalt.
megtekintés

A XII. Kecskeméti Acélszobrászati Kiállításon járunk, amely egy eléggé viseltes ipari csarnokban tekinthető meg.
megtekintés

Amikor három évvel ezelőtt megírtam "A jövő gitáros istenei" című könyvem, - amelyben ő egyike volt a 33 kirobbanóan tehetséges gitárnyűvőnek - én sem gondoltam volna, hogy közülük éppen Gary Clark Jr. lesz az, aki mára a blues-rock legfényesebb fiatal csillagává válik.
megtekintés

Jövőre lenne hetven. Akár üldögélhetne is valahol, őszen, vagy kopaszon egy angyalföldi kocsma teraszán és mesélhetne ezt-azt a hetvenes évek magyar rockzenéjéről.
megtekintés

Szeptember 17-én mutatják be a magyar mozik is Johnny Depp új, Fekete mise című filmjét, amit a Port.hu szélhámosfilmnek nevez, pedig a Whitey Bulgerről (Depp) szóló film sok minden csak nem egy Ocean's 11-klón.
megtekintés

Mátyás mellett Szent László királyunk életét és tetteit övezi messze a legtöbb monda és história a magyar királyok díszes sorában.
megtekintés

Az utolsó pillanatban jelentették be, hogy a soron következő, ismét Matt Damon főszereplésével készülő Jason Bourne-filmben Tommy Lee Jones alakítja majd a CIA igazgatóját, azaz az ő dolga lesz levadászni szerencsétlen Matt Damont, ahogy az amnéziás szuperkém a világot berohanja egy-egy emlékfoszlány nyomában.
megtekintés

Huszonöt ország magyarszakos hallgatói gyűltek össze
megtekintés

Nem ismerik a Magyar Nemzeti Bank szakértői azt a 2009-es értékbecslést, mely 1,4 milliárd forintra értékeli Tiziano Mária gyermekével és Szent Pállal című festményét, amelyet a közelmúltban 4,5 milliárd forintért vett meg a pénzintézet az Értéktár Program keretében.
megtekintés

1,95 millió forintnyi bírságot rótt ki Médiatanács a Story4 tévécsatorna médiaszolgáltatójára, a Digital Media and Communications Zrt.-re az éveken át tartó sorozatos jogsértésekért - derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság legfrissebb hírleveléből.
megtekintés

John Franklin sarkkutató 1845-ben, a nyár beköszöntével indult útra 128 társával, hogy felkutassák az észak-nyugati átjárót, két hatalmas hajóval.
megtekintés

Debrecen város közgyűlése az önkormányzat tartalékából kártérítést fizet a Modem-központból eltűnt (ellopott) Csontváry Kosztka Tivadar és Nemes-Lampérth József festmények után a tulajdonosnak, írja a Népszabadság.
megtekintés

Ha az inflációt nem számoljuk, akkor az idén, egész pontosan kicsit több, mint egy hónapja bemutatott Jurassic World a világ harmadik legtöbb pénzt hozó filmje lett.
megtekintés
A legnagyobb közösségi oldalra tették fel a minap, hogy egy műholdtérkép nézegetése közben észrevették egy szinte hihetetlenül szépen látható négybástyás török vár helyét Elek-Újmajorban.
megtekintés

A Birminghami Egyetem kutatói radiokarbonos kormeghatározás segítségével kiderítették, hogy az általuk talált könyv legalább 1370 éves. Az eddig megtaláltak közül ez a legkorábbi.
megtekintés

A kumráni tekercsek után a legrégebbi fennmaradt bibliai részletet rejtette az izraeli Ejn Gediben talált ezerötszáz éves, égett tekercsmaradvány, melyet CT-vizsgálattal fejtettek meg - írta kedden a Háárec izraeli újság.
megtekintés

Már több helyen elmélkedtünk róla, hogy remélhetőleg lesz ismét egy jó Guy Ritchie film, Az U.N.C.L.E. embere, amiben egy szuper trabantos üldözős jelenet is látható.
megtekintés

Mivel egyre nagyobb az esély, hogy szokatlanul ünneplő csoportokba botlunk, miközben békés esti sétára, meghitt baráti beszélgetésre, csendes romantikára vágyva andalgunk az utcán, szeretnénk az olvasó segítségére lenni egy kis információs- és túlélőcsomaggal a necces helyzetekre.
megtekintésRengeteg, mára szinte irodalmi közhellyé lett legenda kering Hajnóczy Péterről, aki az életművében kevéssé elmerülő olvasók szemében többnyire "A halál kilovagolt Perzsiából" című kisregény ütközetben eltűnt szerzője, illetve egyszerű, kétkezi alkoholista, aki még fiatal korában halálra itta magát.

Aki még nem látta, rohanjon megnézni az Agymanókat, amely eddig magasan az év legjobb filmje.
megtekintés

Életének 73. évében váratlanul elhunyt szombaton Koltai Tamás színikritikus, színházesztéta, újságíró – tájékoztatta a család vasárnapra virradóra az MTI-t.
megtekintés

Hiába a zárt fizikai és ideológiai határok, a hatvanas évek lázadó kultúrája Magyarországra is beszivárgott.
megtekintés

Több száz pénzérméből álló, a hitleri birodalom végnapjaiban elásott rejtélyes aranykincsre bukkant egy amatőr régész az észak-németországi Lüneburg külterületén.
megtekintés

1914 – A nagy háború száz éve címmel nagy lélegzetű, a maga műfajában páratlan összefoglalót írt a centenáriumához érkezett I. világháborúról, amelyben az eseménytörténet mellett kulcsfontosságú szerepet kap a hátország, a parancsnoki lánc alján harcoló egyszerű katonák, a lövészárok perspektívája.
megtekintés

A 26 éves amerikai gitáros-énekesnő immár harmadik albumát jelenteti meg Wild Heart címmel, amellyel ismét bebizonyítja, hogy nem volt véletlen az a trófea, amit legjobb fiatal művészként kapott három évvel ezelőtt a Blues Music Awards gáláján.
megtekintés

Már a premierhétvégén hatalmas kasszasikernek bizonyult a mintegy 2,5 milliárd rúpiából (azaz kb. 11 milliárd forintból!) forgatott Baahubali című kétrészes történelmi kalandfilm Indiában.
megtekintés

A Foo Fightersről amellett, hogy hatalmas bulikat képesek összerittyenteni akár néhány perc leforgása alatt is, manapság az a hír terjeng, hogy nem hajlandóak fizetni a róluk készült felvételekért, sőt, szabadon felhasználják azokat mindenféle ellenszolgáltatás, vagy jogdíj kifizetése nélkül.
megtekintés

Szenzációs felfedezésre bukkantak Nagy-Bitanniában a régészek egy Dorset-megyei ásatás során.
megtekintés