Soha nem látott tőkeinjekcióval, 65 milliárd forinttal támogatja a magyar kormány a vajdasági magyar terület- és gazdaságfejlesztési stratégia megvalósítását. - írja az atlatszo.hu.
A gyülekezési törvény hatálya alá tartozó Kapisztrán téri, valamint az azt követő vonulásos rendezvényt Budapest rendőrfőkapitánya – az egyes hangulatkeltő nyilatkozatokkal ellentétben – megtiltotta, azonban a tiltó határozatokat a bíróság hatályon kívül helyezte. - írja a nepszava.hu.
Miközben néhány állami fenntartású iskolaépület lassan életveszélyessé válik, mert nincs pénz a felújításra, a Mindennapos Éneklés Bizottsága két kézzel szórhatja a pénzt. - írja a b1.blog.hu.
Választási csalással segítették elő 2009-ben Romániában az akkor tisztségben lévő Traian Basescu államfő újraválasztását - így foglalt állást hétfőn szavazattöbbséggel elfogadott határozatában a bukaresti parlament.
Az MSZP és a Párbeszéd a miniszterelnök felelősségét vizsgáló parlamenti vizsgálóbizottság létrehozását kezdeményezi az Elios-ügyben. A két párt törvényjavaslatot is benyújt egy antikorrupciós ügyészség létrehozására.

A határidő lezárultáig az érintett uniós tagállamok mindegyike, köztük Magyarország is további tájékoztatást nyújtott a levegőminőség javítása érdekében tervezett intézkedéseiről - közölte hétfőn az Európai Bizottság illetékes szóvivője, leszögezve, hogy március közepén, a beérkezett levelek értékelését követően szükség esetén bíróság elé idézik a légszennyezettségi határértékeket túllépő országokat.
A magyar nemzetpolitika és a magyar diplomácia óriási fegyvert kapott a kezébe azzal az - őshonos nemzeti kisebbségek védelméről szóló - határozattal, amelyet a múlt héten fogadott el az Európai Parlament (EP) - jelentette ki Csáky Pál, a felvidéki Magyar Közösség Pártjának (MKP) EP-képviselője Pozsonyban hétfőn azon a sajtótájékoztatón, amelyen a dokumentum jelentőségét és részleteit ismertette.

A Szeviép építőipari cégcsoport egykori alvállalkozóinak egy részét képviselő Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője üdvözli Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter múlt csütörtöki bejelentését, amely szerint a kormány kész mérlegelni az ügy károsultjainak kártalanítását.
Nem támogatjuk, hogy Magyarország legfontosabb belpolitikai kérdéseiben olyan is döntsenek, akik nem élnek Magyarországon – érvelt Áder János a határon túliak szavazati joga ellen, még ellenzékben. A múlt e darabkája messze túlmutat önmagán. - írja a b1.blog.hu.
Február 5-8 között Magyarországra látogatott az ENSZ kulturális szervezete, az UNESCO által megbízott kétfős küldöttség a világörökségi műemléki helyek felügyeletét ellátó nemzetközi szervezettől, az ICOMOS-tól. - írja az atlatszo.blog.hu.