Valaki egyszer kitalálta, hogy az állami ünnepeken a politikusoknak kötelező dumálniuk. Ezzel önmagában nem is lenne semmi baj, azonban ezt nem zárt térben teszik és nagyon választást sem igen igyekeznek hagyni, minthogy végighallgassuk azokat. Amivel szintén nem lenne semmi gond, ha annak tartalmára érdemes volna odafigyelni.
Amire nem ártana mondjuk rászolgálni. Az sem elhanyagolható tény, hogy ha csak annyi tiszteletet mutatnánk Rétvári csürhéje felé, amennyit a Fidesz általánosan mutat a környezete felé, akkor igen csekély lenne a valószínűsége annak is, hogy bármely tagjuk szabadlábon lenne, nemhogy kormányozna.
Törökországba utazott Gina Haspel, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója hétfőn este, a látogatást hivatalosan nem jelentették be, és a The Washington Post című lap megkeresésére a CIA szóvivője nem is kívánt reagálni a hírre.
Nagyon úgy fest, hogy az az igen komolyan kidolgozott propaganda mégsem tudott mindenkit maradéktalanul meggyőzni arról, hogy nincs semmi szükségünk arra, hogy a magyar kormányt legalább azok felelősségre vonhassák, akiktől a nagy lóvé jön.