h i r d e t é s

Nagy hazai alumíniumfeldolgozóhoz jutott Rogán Antal barátja és egy hitközség

Olvasási idő
5perc
Eddig olvastam
a- a+

Nagy hazai alumíniumfeldolgozóhoz jutott Rogán Antal barátja és egy hitközség

2023. március 23. - 08:01

Úgy látszik, az egyházak nemcsak oktatási, egészségügyi és szociális intézményekre jelentkeznek be.

Forrás: inotal.hu

Első ránézésre hétköznapi összefonódás bejelentése érkezett a Gazdasági Versenyhivatalhoz 2023. március 16-án. A háttérben azonban egy rendkívüli és egyáltalán nem hétköznapi tulajdonszerzés körvonalazódik. A dokumentum szerint a Keter Investments Zrt. közvetlen egyedüli irányítást szerez az Alput Vagyonkezelő Kft. felett, és ezáltal közvetett egyedüli irányítást szerez az Inotal Alumínium- és Salakfeldolgozó Zrt. felett. Az összefonódás az alumínium feldolgozás piacát érinti. - írja az Mfor.hu

A három említett társaság közül talán az Inotal Zrt. lehet némiképp ismerősebb, de ez sem olyan cég, melyre 10-ből 8 megkérdezett egyből rávágná, hogy már hallott róla. Ha azonban megvizsgáljuk az érintett cégek tulajdonosi hátterét, rögtön egy sokkal izgalmasabb és pikánsabb történet rajzolódik ki. De kezdjük előbb a már említett Inotallal.

Az Inotal Zrt.-t még 2006-ban alapították és azóta az ágazat stabil szereplőjének tűnik. A legutóbbi éves beszámolójuk szerint 2021-ben több mint 44 milliárd forint árbevételt könyvelt el, a tiszta nyereség pedig 167,2 millió forint lett. A bevételek az elmúlt néhány évben egyébként 35-46 milliárd forint között szórtak, a nyereség pedig 130 és 590 millió között mozgott, ebből is látszik tehát, hogy a piac egy jelentős szereplőjéről van szó. Budapesti székhellyel és várpalotai gyárteleppel rendelkezik, honlapján pedig úgy fogalmaz:

1952-ben alapították a telephelyet, termékeik között pedig durvahuzalok, aerosolos palackok és tubusok alapanyagát jelentő tárcsák, szalagok, húzott huzalok, valamint öntészeti tömbök találhatók.

Nos, ez az a társaság, amelyet közvetve az Alput Vagyonkezelőn keresztül teljesen megszerez a Keter Investments, mely egyébként egy egészen friss alapítású társaság.

Ezt 2022. február 15-én alapította három másik, budapesti gazdasági társaság 6 millió forintos törzstőkével és vagyonkezelés főtevékenységgel, de egyebek mellett a könnyűfémöntést, a fémalakítást, porkohászatot, alumíniumgyártást is felvették a tevékenységi körök közé.

  • A cég többségi, 75 százalékos tulajdonosa a 2015 óta létező és működő Oloesz Kereskedelmi Kft.,
  • mellette 20 százalékos tulajdonrésze van a PSM-Technik Zrt.-nek,
  • 5 százalékot pedig a Konbud Holding Zrt. birtokol.

Ügyvezetője pedig az a Bodnár Dániel, aki az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezetőségi tagja és a Milton Friedmann Egyetem elnöke.

És innen kezdődik a történet igazán érdekes része.

És innen kezdődik a történet igazán érdekes része. Az egyébként rengeteg budapesti telephellyel (ezek részben szeretetszolgálatot, iskolát és az Olajág Otthonokat takarják) rendelkező Oloesz 110 millió forintos törzstőkével rendelkezik, fő tevékenységi köre pedig az egyéb humán-egészségügyi ellátás. Tulajdonosa pedig az EMIH Budapesti Hitközség.

Az Oloesz egyébként elég jól jövedelmezően végzi a tevékenységét, hiszen legutóbbi beszámolója szerint kicsivel több mint egymilliárdos bevételt ért el, nyeresége pedig meghaladta a 240 millió forintot.

Említésre méltó viszont, hogy a cégbíróságon három közjegyző is kezdeményezte a végrehajtás elrendelésének bejegyzését a cégkivonatba. Visszanézve pedig a korábbi dokumentumokat, meglehetősen gyakran jut el idáig egy-egy ügy a cég esetében, ám azok végül mindig rendeződnek.

Nézzük, kik állnak még a Keter mögött!

Visszatérve a Keterhez, mely közvetve az alumíniumfeldolgozó tulajdonosa lesz, abban az Oloesz mellett 25 százalékot birtokol a PSM-Technik Zrt. Az Andrássy útra bejegyzett cég szintén nem tekint vissza nagy múltra, hiszen 2021 novemberében alapították 5 millió forint törzstőkével, fő tevékenységi köre pedig számítógép, periféria, szoftver nagykereskedelme lett. Egyedüli részvényese - és egyben vezérigazgatója is - az izraeli-grúz Michaeli Shabtai, akit felvállaltan baráti szál fűz Rogán Antalhoz. Ezt saját maga erősítette meg a Média1-nek adott interjújában még 2021 nyarán. Akkor úgy fogalmazott:

Rogán Antal már több mint tíz éve barátom (...) ez egy magánemberi kapcsolat, soha semmilyen közös üzleti ügyünk nem volt.

Shabtai neve onnan lehet még ismerős, hogy 50 százalékban övé lett a 168 órát és az ELLE Magazint kiadó Brit Media Kft., ezen túl ma már nemcsak a Pesti Hírlap, de a Jazzy és a Klasszik Rádió is az érdekeltségébe tartozik.

Tavaly nyáron pedig a 24.hu írt arról, hogy övé lett a belvárosi Bástya utca 18. szám alatti épület, a főváros egyik legértékesebb részén.

A most alumíniumfeldolgozót megszerző Keter harmadik - és egyben legkisebb - tulajdonosa a Konbud Holding Zrt., melyet 2018-ban alapítottak saját tulajdonú, bérelt ingatlan adásvételére, üzemeltetésére. Vezérigazgatója és többségi tulajdonosa az a Budai János Gergő jogász, aki korábban a Vodafone vezérigazgató-helyettese volt.

Röviden összefoglalva tehát, Rogán Antal izraeli-grúz barátja a fővárosi izraelita hitközséggel közösen szerzi meg a többségi tulajdonosként Alput Vagyonkezelőt, mely egyedüli birtokosa az alumíniumfeldolgozónak.

Nem nehéz arra sem rájönni, hogy került kapcsolatba Michaeli Shabtai és az izraelita hitközség. A már idézett Média1-nek adott interjúban így fogalmaz egy kérdésre:

a zsinagógában közös ismerősünk, Bodnár Dániel mutatott be minket egymásnak.

Tehát Shabtainak nemcsak Rogán Antallal van jó viszonya, de feltételezhetően a magyar izraelita hitközség vezetőségi tagjával is, Bodnár Dániellel. Innen pedig már adta magát a közös cégalapítás, főleg, hogy a 168 órás bizniszben is volt némi szerepe Bodnárnak egyfajta közvetítőként.

Nézzük, mely cég felett szerez közvetlen és egyedüli irányítást a Keter!

A Shabtai és izraelita hitközség által is tulajdonolt Keter Zrt. az Alput Vagyonkezelő Kft. teljes megszerzésével válik az alumíniumfeldolgozó egyedüli tulajdonosává. Ám ez a történet a jelek, pontosabban a cégbíróságra benyújtott dokumentumok szerint nem most kezdődött, hiszen az Alput cégkivonata szerint az Oloesz - vagyis a budapesti hitközség - már 2021 novemberében kisebbségi (24 százalékos) tulajdont szerzett, amit 2022 áprilisában apportként átadott a Keter Investments-nek, mely akkor alig létezett két hónapja.

A többségi tulajdonrész az eredeti tulajdonos, az osztrák Metallinvest Holding GmbH kezében maradt még akkor - egészen mostanáig. Érdekesség, hogy Bodnár Dánielt a cég ügyvezetőjének is bejegyezték 2021 novemberétől. Így a 2009 óta pozícióban lévő Brezóczki Attila mellett ő is felelős lett a társaság operatív irányításáért.  

A Gazdasági Versenyhivatal az összefonódással kapcsolatban egyelőre még nem hozott döntést - az legalábbis nem érhető el a honlapjukon. (mfor.hu)