Az egész úgy kezdődött, hogy egy ér a bokámnál szinte befeketedett, és nagyon fájt. Elmentünk a székesfehérvári Szent György Kórházba, ahol egy érsebész fogadott. Azt mondta, hogy valami gyulladás, biztos, hogy nem trombózis és csak a gyerekkoromban kialakult betegséggel foglalkozott, nem azzal, ami a dolga lett volna. Írt fel egy kenőcsöt, és hazaengedett. Rá kb. két hétre visszamentünk, mert még jobban fájt azaz ér, és nem akartuk, hogy nagyobb baj legyen belőle. Ismét kenőcsöt adott meg mondta, hogy fáslizzam. Ezután beszéltünk a magán orvosommal, akinek itt is szeretnék köszönetet mondani. Ő elküldött vérvizsgálatra és ilyen érfestős vagy nem tudom milyen vizsgálatra, amivel megnézték volna, hogy van-e ott a bokámnál trombózis. Mit ne mondjak csak a vért vették le, mert a doktornő a sürgősségin, akivel nem is találkoztam azt mondta, hogy nincs miért megnézni, mert a vérből úgy is kiderül... hát, nem derült ki...

Rá egy hétre elkezdtem fulladni. 150-es volt a pulzusom. Anyuék bevittek az ügyeletre, ahol gyógyszeres kezelés után egy nagyon kedves doktornő továbbított bennünket a sürgősségi osztályra. Ott mondtuk, hogy nem kapok levegőt, azt mondták, hogy írjak alá papírokat és üljek le a váróban. Anyu intézkedett és kaptam egy ágyat.

Ott az ügyeletes doki röpke 3 óra után... ismétlem, a sürgősségin 3 óra elteltével... fogadott és azt mondta, vérnyomás gyógyszert kell majd ezek után szednem. Ellátott tanácsokkal és hazaküldött. Amikor szálltam be az autóba elájultam. Ezután visszatoltak és befektettek a sürgősségi osztályra, ahol másnap délután kettőkor küldtek le CT-re, mert éjszaka csak ügyeletes orvos volt... a sürgősségin. Tehát, több hétig életveszélyben voltam. Mint kiderült tüdő-embóliát kaptam. A gyulladt érből szakadtak le a rögök. Itt a sürgősségis "orvos", aki velem "foglalkozott" olyan szinten állt neki ordítani anyukámmal, hogy mellettem ült és fogta a kezem szótlanul, miközben alig kaptam levegőt hogy az kritikátlan... hülye állat... Azt mondta, hogy anyu zavarja a többi beteget, holott én voltam a szobában, meg egy bácsi aki mélyaltatásban feküdt a mellettem lévő ágyon. Szánalmas volt! Befektettek az intenzívre, ahol a higiénia egyenlő volt a nullával!!!

Jó... kaptam a vérhígítókat, meg a többit amit kellett, de természetesen a doktornő itt is a gyerekkori betegségemmel volt elfoglalva. Meg sem kérdezte, hogy érdeklődhet-e... nem... ő megnézett, kikérdezett, és olyan dolgokba ment bele, amihez semmi köze. Sajnos válaszoltam a kérdésekre... ki voltam szolgáltatva neki... 12 nap után kikerültem a kórházból... természetesen mindenkinek hálálkodva. :-S

Egyedül a nővérek érdemelték meg az ajándék-kosarakat. Egy hetet voltam itthon, visszakerültem a kórházba magas lázzal.

A sürgősségin ismét 3,5 órát várva felvittek osztályra. Mint kiderült 4-féle kórházi baktériumot találtak a véremben. Amit csak és kizárólag a kórházban kaphattam el. Azt mondták, hogy ezt kivédte volna a szervezetem, ha nem lett volna legyengülve az embólia miatt... bla...bla...bla... Magánszoba azt mondták, hogy nincs. Mint kiderült csak a főorvosnak kellett volna borítékolni. Az orvosom ismét nem a bajjal foglalkozott, hanem a gyerekkori betegséggel. Amikor bekerültem erre az osztályra, kikértük a volt főorvos... család barát... véleményét, és kértük a segítségét. Erre a doktornő úgy beszélt velem, mint egy darab szarral.

Azt mondta, hogy nem érti, hogy miért fekszem bent meg, hogy nem kell mindennel kórházba rohangálnom... Ez csak azért volt, mert kikértük másnak a véleményt, nem csak az ő "szakértelmére" hagyatkoztunk. Totál nem vett emberszámba. Természetesen a szüleim elbeszélgettek vele... volt némi javulás, de csak a második elbeszélgetés után lett hatása. Vettek le vért, hogy elküldik kitenyészteni, hogy mik is voltak bennem, és 5 nap elteltével még mindig nem érkezett be az ÁNTSZ-hez. Mint kiderült, a doktornő nem írta meg hozzá a papírt. Természetesen azt mondta, hogy nem hozzájuk tartozik a szállítás, így a szállító céget hibáztatta.

Vettek le megint vért, és apát kérték meg, hogy vigye be. Nagy véletlen folytán az előző vérem is megérkezett aznap reggelre. :-S Közben mondták, hogy átvinnének a fertőző osztályra. Azt mondtam, hogy felejtsék el. Itt anyu találkozott az előző orvosommal, akinél az embóliával voltam és mondta, hogy miattuk fekszem bent megint lázzal, és azt mondta, hogy nem baj... most bepótolom a kórházi lemaradásomat... ?????... Hát, ez mi? Ilyet mondhat egy orvos? A hülye feje, az! ...Ismét eltelt 12 nap... nagy nehezen kiengedtek... annyira ki voltam, mint még soha... Jah, és úgy engedtek ki, hogy még nem volt jó ez a bakteriológiai értékem.

Ráadásul, még a calicivírus miatt zárlatot is elrendeltek, de ezek után apu minden este bejött hozzám, hiába hisztiztek!

Az itthonra kapott gyógyszerektől nagyon fájt a hasam. 2 nap után azt mondta a doktornő, hogy álljak le a szedésével, holott ismétlem nem volt jó az értékem. Újra hőemelkedéseim lettek, elmentünk vérvételre... a fertőző osztályra... ahol az ügyeletes ismét a gyerekkori betegséggel akart foglalkozni, de mondtam neki, hogy felejtse el. Kicsit megsértődött, de nem érdekelt. Házi és magánorvosaim segítségével jobban lettem. Gondoltam megosztom veletek a székesfehérvári kórház fantasztikus ellátását. Ez az egész nem szól másról, csak a borítékolásról, különben embernek sem vesznek! Szánalmas orvosokkal találkoztam életem során, de ezek botrányosak és szánalmasak.

Feleleveníthetnék, hogy mi miatt lettek orvosok, és ha csak a pénz miatt, akkor már elnézést, de elmehetnének szemetet szedni az utcára, ahhoz sem kellene több erőfeszítés.

Köszönet a körzeti orvosomnak, a magánorvosomnak és a nővéreknek! Minden jót mindenkinek!

 http://forum.hazipatika.com/topic/758-fejer-megyei-szent-gyorgy-korhaz-szekesfehervar/page__st__60