Autista gyerekek karácsonyi ajándékára szánt pénzt loptak el Kecskeméten
Lopás történt másfél hete a kecskeméti Autizmus Centrumban. A tolvaj a gyerekek Mikulás- és karácsonyi ajándékára összegyűjtött pénzt vitte el, összesen 65 ezer forintot. Az adomány a tanintézmény vezetőjének irodájából tűnt el.
“Sajnos nem volt zárva az irodám. Felújítás közepén voltunk, délutántól késő estig dolgoztak a munkások, hogy ne zavarják napközben a gyerekeket. A kaput mindig zárjuk, de a sürgés-forgás, az anyagok becipelése miatt most nyitva maradt. Lehet, hogy ezt használta ki a tolvaj, és besurrant “- mondta Bertáné Rigó Ilona a baon.hu-nak. Arra gondolni sem akar, hogy esetleg egy, az Autizmus Centrumhoz kötődő személy tette volna el a pénzt.
Az összeg egy része papírgyűjtésből származott, a másik felét a kecskeméti Autista Gyermekekért Egyesület adományozta az intézménynek. A főként szülőket tömörítő egyesülettől, magánszemélyektől és cégektől azóta már kaptak újabb segítséget.