Az adatokat vizsgálva az látszik, hogy a visegrádi országok (V4) között Magyarország és Lengyelország mintha azonos cipőben járna - írja a napi.hu. Nálunk az állam az egészségügyi kiadásokra a 2008-as gazdasági válság kezdetekor a GDP-ből 4,78 százalékot költött, ami 2013-ra 4,76 százalékra csökkent, míg Lengyelországban ez a mutató 4,6 százalékról 4,5-re esett vissza.

A reál folyamatokat nézve összességében Lengyelország esetében is növekedést látunk, nem beszélve a többi országról, ahol arányaiban is többet költenek az egészségügyi ellátórendszerre.  A folyamat ráadásul nem is állt meg, a magyarországi GDP-ből az OECD becsült adatai szerint 2014-ben már csak 4,6 százalék került az egészségügybe, tehát csökken a rendszer finanszírozása, az egészségügyi bérek is alig nőttek (14százalékkal kal 5 év alatt), bár mégis működik valamilyen szinten. (A többi V4 ország adatai még nem ismertek - jegyzi meg a PA.)

Ehhez nyilvánvalóan az kellett, hogy a növekedjenek a magánkiadások (2,39 százalékról 2,6 százalékra), illetve a hálapénz is (1,88-ról 2,07 százalékra). Ezek a "plusz befizetések" némileg működő helyzetben tartják a rendszert.

Köszönjék az aneszteziológusoknak

Bár az egészségügyi dolgozók jelentősebb demonstrációkban és médiajelenlétben is megmutatták már nemtetszésüket 2015-ben, ez mégsem volt elég nyomásgyakorlás. A kormány népszerűségének növekedése elvitte a figyelmet erről a kérdésről. A PA szerint, ha az év végén nem történik meg az aneszteziológusok csoportos felmondása az egyik budapesti kórházban, akkor teljesen le is került volna a napirendről az egészségügy problémája.

Mindez azt jelzi az elemzők szerint, hogy nincs olyan társadalmi erő, amely kényszerhelyzetbe hozza a kormányt, az eddigi tiltakozók azonkívül, hogy képesek felhívni a figyelmet a problémákra, közös megoldási javaslattal már nem képesek előállni.

Nem lehet hozzányúlni a rendszerhez

Politikai értelemben 2006 óta végig gondolva az egészségügy kérdését egyértelműen az látszik, hogy akkor hibázik a legkisebbet egy kormány, ha csak menedzseli az egészségügyi rendszert. A PA azért nem lehet hozzányúlni az intézményrendszerhez, mivel az sérti az ott dolgozók, és az adott intézményhez közel lakók érdekeit is.

Ebből pedig szerintük az is következik, hogy míg 2008-ban 7,1 kórházi ágy jutott 1000 biztosítottra Magyarországon, ez szinte egyáltalán nem változott 2013-ig (7,04). Eközben ez az érték Csehországban 10, Lengyelországban 1, Szlovákiában 12 százalékkal csökkent. Azaz ezekben az országokban nemcsak, hogy növelték a reál ráfordításokat, de strukturálisan is átalakították az ellátórendszert.

Fizetni az egészségügyért?

Az a kérdés is tabu a választók számára, hogy újabb jogcímen fizessenek az egészségügyi szolgáltatásokért, pedig most is sokat költenek rá, és az adatok azt mutatják, hogy arányaiban jóval többet, mint a V4-ek állampolgárai.

A harmadik lehetőség már csak az lehetne, ha a mindenkori kormány az adóforintokból egy újabb szeletet csoportosítana át az egészségügyi kiadásokra. Ez azonban más területről biztosan hiányozna, és az alapproblémát nem oldaná meg - véli a PA elemzése.

Nincs lépéskényszer

A PA szerint, addig nincs igazából lépéskényszerben egyetlen kormányzat sem, amíg három feltétel fennáll az egészségügyben:

• az egészségügyben érintettek érdekei ennyire különbözőek, mint most;
• az egészségügyben dolgozó és a beteg abban érdekelt, hogy az is jó, ha minden egészségügyi szolgáltatást megkap a lakóhelyéhez közel, még ha rosszabb körülmények között is;
• a csökkenő állami pénzeket a betegek magánfinanszírozásban, a hálapénz rendszerében hajlandóak ellensúlyozni.

Elég tehát, ha a kormány néha gesztusokat gyakorol, de ügyesen távol tartja magát attól, hogy érdemben be kelljen avatkoznia. Nem akar erről az útról a mostani kormány sem letérni, pedig voltak rá jelek, hogy lesz ehhez bátorságuk.

napi.hu