Ránk omlik a rendszer, mégsem történik semmi - íme, az okok!
Az egészségügy kapcsán mintha egyre több probléma lenne, a kormány mintha többször elszánta volna magát arra, hogy reformértékű változtatásokat hajt végre, ez mégsem történt meg. Ennek ellenére továbbra sem látszik „politikai bukásfaktornak” a kérdés. Ennek okait vizsgálta meg a Policy Agenda (PA).
Az adatokat vizsgálva az látszik, hogy a visegrádi országok (V4) között Magyarország és Lengyelország mintha azonos cipőben járna - írja a napi.hu. Nálunk az állam az egészségügyi kiadásokra a 2008-as gazdasági válság kezdetekor a GDP-ből 4,78 százalékot költött, ami 2013-ra 4,76 százalékra csökkent, míg Lengyelországban ez a mutató 4,6 százalékról 4,5-re esett vissza.
A reál folyamatokat nézve összességében Lengyelország esetében is növekedést látunk, nem beszélve a többi országról, ahol arányaiban is többet költenek az egészségügyi ellátórendszerre. A folyamat ráadásul nem is állt meg, a magyarországi GDP-ből az OECD becsült adatai szerint 2014-ben már csak 4,6 százalék került az egészségügybe, tehát csökken a rendszer finanszírozása, az egészségügyi bérek is alig nőttek (14százalékkal kal 5 év alatt), bár mégis működik valamilyen szinten. (A többi V4 ország adatai még nem ismertek - jegyzi meg a PA.)
2008 | 2013 | VÁLTOZÁS (%) | GDP VÁLTOZÁS %-BAN (2013/2008) | |
Csehország | 5,23 | 5,97 | 114,1 | 100,5 |
Magyarország | 4,78 | 4,76 | 99,6 | 96,7 |
Lengyelország | 4,6 | 4,5 | 97,8 | 119,9 |
Szlovákia | 5,27 | 5,63 | 106,8 | 110,7 |
Forrás: Policy Agenda |
Ehhez nyilvánvalóan az kellett, hogy a növekedjenek a magánkiadások (2,39 százalékról 2,6 százalékra), illetve a hálapénz is (1,88-ról 2,07 százalékra). Ezek a "plusz befizetések" némileg működő helyzetben tartják a rendszert.
Köszönjék az aneszteziológusoknak
Bár az egészségügyi dolgozók jelentősebb demonstrációkban és médiajelenlétben is megmutatták már nemtetszésüket 2015-ben, ez mégsem volt elég nyomásgyakorlás. A kormány népszerűségének növekedése elvitte a figyelmet erről a kérdésről. A PA szerint, ha az év végén nem történik meg az aneszteziológusok csoportos felmondása az egyik budapesti kórházban, akkor teljesen le is került volna a napirendről az egészségügy problémája.
Mindez azt jelzi az elemzők szerint, hogy nincs olyan társadalmi erő, amely kényszerhelyzetbe hozza a kormányt, az eddigi tiltakozók azonkívül, hogy képesek felhívni a figyelmet a problémákra, közös megoldási javaslattal már nem képesek előállni.
Nem lehet hozzányúlni a rendszerhez
Politikai értelemben 2006 óta végig gondolva az egészségügy kérdését egyértelműen az látszik, hogy akkor hibázik a legkisebbet egy kormány, ha csak menedzseli az egészségügyi rendszert. A PA azért nem lehet hozzányúlni az intézményrendszerhez, mivel az sérti az ott dolgozók, és az adott intézményhez közel lakók érdekeit is.
Ebből pedig szerintük az is következik, hogy míg 2008-ban 7,1 kórházi ágy jutott 1000 biztosítottra Magyarországon, ez szinte egyáltalán nem változott 2013-ig (7,04). Eközben ez az érték Csehországban 10, Lengyelországban 1, Szlovákiában 12 százalékkal csökkent. Azaz ezekben az országokban nemcsak, hogy növelték a reál ráfordításokat, de strukturálisan is átalakították az ellátórendszert.
Fizetni az egészségügyért?
Az a kérdés is tabu a választók számára, hogy újabb jogcímen fizessenek az egészségügyi szolgáltatásokért, pedig most is sokat költenek rá, és az adatok azt mutatják, hogy arányaiban jóval többet, mint a V4-ek állampolgárai.
A harmadik lehetőség már csak az lehetne, ha a mindenkori kormány az adóforintokból egy újabb szeletet csoportosítana át az egészségügyi kiadásokra. Ez azonban más területről biztosan hiányozna, és az alapproblémát nem oldaná meg - véli a PA elemzése.
Nincs lépéskényszer
A PA szerint, addig nincs igazából lépéskényszerben egyetlen kormányzat sem, amíg három feltétel fennáll az egészségügyben:
- az egészségügyben érintettek érdekei ennyire különbözőek, mint most;
- az egészségügyben dolgozó és a beteg abban érdekelt, hogy az is jó, ha minden egészségügyi szolgáltatást megkap a lakóhelyéhez közel, még ha rosszabb körülmények között is;
- a csökkenő állami pénzeket a betegek magánfinanszírozásban, a hálapénz rendszerében hajlandóak ellensúlyozni.
Elég tehát, ha a kormány néha gesztusokat gyakorol, de ügyesen távol tartja magát attól, hogy érdemben be kelljen avatkoznia. Nem akar erről az útról a mostani kormány sem letérni, pedig voltak rá jelek, hogy lesz ehhez bátorságuk.