"El lehet képzelni, azokat a munkásokat, akiknek már 43 év kemény munkában töltött idejük van, akik megtörve, anyagilag, és erkölcsileg is megalázva, rabszolgaként robotolnak.

Én is munkás vagyok, aki a szabad ég alatt dolgozik már 43 éve, és néha betegen esőben szélben, fagyban, nyáron a tűző napban40fokos melegben, 180 fokos aszfalttal, és 30 tonnával. a füleim tönkre mentek a gépek zajától, és egész nap szívjuk a kipufogó füstjét, ebédet nem az asztalnál eszük, és száraz ebédre telik csak.

Dolgunkat nem az illemhelyen tudjuk végezni, és kezet mosni sem tudunk, ezen kívül a megalázó rabszolga bérből nem telik gyógykezelésre, és a fogainkat rendbe hozatalára sincs pénz.

Ez a kudarc, amely érték vesztett lelkiállapothoz vezet, mert a munkahelyi és vállalkozói, tehát az anyagi  élet terén bennünket ért csapást másoknál mélyebben éljük át: úgy érezzük, hogy  elveszítettük az irányítást életünk felett, és ez krónikus stresszhez vezet.

Ebből lépnek  át a magyar férfiak a lelki és fizikai betegségbe, majd a korai halálba.

A mi helyzetünk talán a legkilátástalanabb, már csak azért is, mert a mi gondjaikkal a világon jóformán senki sem foglalkozik, csupán általánosítva, mégis reánk nehezedik az ország adóterhelésének döntő zöme. Mondhatjuk úgy is, nemcsak munkánkkal, de befizetett adónkkal is eltartjuk a társadalmi piramis reánk nehézkedő rétegeit. Anyagilag, és erkölcsileg is megalázva, ezen felül még el kell tűrnünk a főnökeink sértéseit is. Nekünk kell rabszolga bérért egész életünkben robotolni, azért, hogy, másoknak meg legyen a lakásuk, kényelem, és a minden napi élelem."

Facebook