h i r d e t é s

Orbán a sorkatonaság bevezetéséről és a gyávaságról beszélt

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Orbán a sorkatonaság bevezetéséről és a gyávaságról beszélt

2016. szeptember 29. - 10:37
0 komment

Bulvárinterjút adott a magyar miniszterelnök, amelyből kiderül, szerinte miért ellenzik sokan Európában a kvótanépszavazást, továbbá hogy tervezi-e a sorkatonaság visszaállítását - írja a Napi.hu.

Forrás: lokal.hu

Egy évvel ezelőtt kétséges volt, hogy kibírja-e a nyomást.

Egy évvel ezelőtt a magyarok idejekorán felismerték a bajt. Ennek szellemében szembefordultak a politikailag korrektnek tartott bevándorláspolitikával és a határok védelme mellett döntöttek. Erre óriási külső politikai nyomás volt a válasz - emlékezett Orbán Viktor Lokálnak adott interjúban. A miniszterelnök akkor nem tudta, kibírja-e ezt a nyomást.

Kibírta

Úgy véli, ha akkor Magyarország "nem teljesítette volna kötelességét", Európa már elesett volna, azaz az önfeladást és a behódolást nem lehetne feltartóztatni. Szerinte még van esély erre, amit egyszer a történelemkönyvek a magyarok javára fognak írni.

A Habony Árpád érdekeltségébe is tartozó ingyenes lap megkérdezte a kormányfőt, hogy az európai haderő felállításával kapcsolatos elképzelésekkel összefüggésben várható-e a sorkatonaság visszaállítása. Orbán válasza szerint nincs ilyen tervük.

Félnek a magyaroktól

Brüsszelben eddig kétféle reakció követte a kvótanépszavazást - mondta a referendummal kapcsolatban a miniszterelnök. Vagy bagatellizálják vagy támadják. Szerinte részben azért támadják, mert attól tartanak, hogy a referendumnak dominóhatása lehet, mégpedig azért, mert az európai polgárok jelentős része elégedetlen Brüsszel bevándorláspolitikájával.

Nem félnek eléggé

Orbán szerint nem a szolidaritás az oka, hogy az európai országok egy része támogatja a bevándorlók szétosztását az uniós tagállamok között. Van ebben naivitás és gyávaság is. Azt hiszik, jobb beletörődni a történtekbe.

Európa valahogy mindig megúszta a bajokat, így lesz ez most is. Tévednek, akik ezt gondolják. Mások kerülhetnek többségbe Európában és a maguk képükre formálhatják - véli a magyar kormányfő.

napi.hu