Orbán látogatása Szegeden óriási stratégiai hiba volt!
Orbán stratégiai tanácsadói hatalmasat tévedtek, amikor a miniszterelnök megyei jogú városokkal kapcsolatos programját összeállították.
Az eredeti elképzeléseiknek az lehetett a koncepciója, hogy Szegedet a végére hagyták (Salgótarján még hátra van), és azt kalkulálták, hogy a kormány és a Fidesz eddigre erőtől duzzad és a párt és a kormányvezetője, leiskolázva a várost, behúzza a győzelmet a szocialisták végvára felett!
Azonban azzal, hogy Botka kihívta Orbánt, a látogatás azt sugározta, hogy Orbán elment a kihívójához.
Az egyértelmű, hogy Orbán tanácsadói a lehetőségekhez mérten kitűnően kezelték a magasságbéli eltéréseket, ezt szolgálta a hatalmas sál, mert optikailag emelte a miniszterelnököt és egyben az emberek első gondolata nem az volt, hogy a miniszterelnök alacsony, hanem az, hogy miért van rajta sál!
Botka és Orbán kommunikációja korrekt volt és kellően távolságtartó, azonban Orbánnak azzal szembe kell néznie, hogy kihívóját jelentős mértékben megemelte, és a kormányzati szócsövek számára lehetetlenné tette, hogy kihagyják a műsorukból a látogatást.
Orbánnak szembesülnie kellett azzal, hogy Szeged eltérően az ország városainak jelentős részétől, nyugat-európai mércével is élhető, szerethető, tudományos és kulturális élete visszatükrözi a mai modern keresztény világ kulturális keresztmetszetét.
Ezt az egészet még Orbán kerítése sem tudta el és bezárni.
Orbán hozta a formáját, igazi politikushoz méltóan felvette a környezete hangulatát és megmutatta azt az emberi arcát, amely ha a mindennapok része lenne, akkor Botkának ,mint kihívónak nagy nehézségei lennének!
A mai nap rávilágított arra, hogy Botka reális kihívó, akivel Orbánnak számolni kell!