h i r d e t é s

Oroszország felfüggeszti a kínai állampolgárok beutazását

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam

Oroszország felfüggeszti a kínai állampolgárok beutazását

2020. február 19. - 08:07

 

Oroszország csütörtöktől ideiglenesen felfüggeszti a kínai állampolgárok beutazását - közölte kedd este a védekezésért felelős miniszterelnök-helyettes, Tatyjana Golikova hivatala a sajtóval.

Illusztráció: parameter.hu

A fertőzés terjedésének megállításáért felelős operatív törzs ülése nyomán kiadott kommüniké szerint február 20-án nulla órától ideiglenesen felfüggesztik Oroszország határán Kína azon állampolgárainak átengedését, akik munkaügyben, magáncélból, tanulni vagy turistaként érkeznek az országba.

A Mihail Misusztyin miniszterelnök által aláírt, vonatkozó rendelet értelmében a kínai állampolgárok esetében ideiglenesen leállítják a beutazási engedélyek kiadását és a megadásukhoz szükséges iratok átvételét is.

Oroszországban jelenleg nem tartanak számon a COVID-19 koronavírus által megfertőzött személyt, a két korábban megbetegedett kínai állampolgár már gyógyultan távozott a kórházból. Nem találtak fertőzöttet azon 144 ember között sem, akit február 5-én két katonai géppel evakuáltak Tyumeny térségégébe a járvány gócpontjából, Vuhanból.

A jokohamai karanténban horgonyzó Diamond Princess üdülőhajón viszont kedden egy második orosz állampolgárnál is koronavírus-fertőzést állapítottak meg az orvosok.

(MTI)


 

h i r d e t é s