h i r d e t é s

Országos terjeszkedésbe kezdett Orbán Gáspár keresztény mozgalma

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Országos terjeszkedésbe kezdett Orbán Gáspár keresztény mozgalma

2018. július 11. - 14:11

Amerikai mentorok segítenek a miniszterelnök fiának. - írja a 168ora.hu.

Forrás: 168ora.hu/Facebook

Magyarország töb nagyvárosában is meg akar jelenni Orbán Viktor fiának, Orbán Gáspár keresztény mozgalma, a Felház – derül a csütörtökön megjelenő HVG-ből. A „Házi Felháznak” nevezett csoportok már jelen vannak Szegeden, Debrecenben, Pécsett, Vácon, Szigetszentmiklóson, és hamarosan feltűnhetnek más városokban is.

Létezik a Felháznak egy úgynevezett szolgálókonferenciája is, ott a három fő szervezőt (köztük Orbán Gáspárt, aki szerint a magyar nemzetnek nincs más esélye, csak Jézus Krisztus, tehát az apja sem tud megmenteni bennünket – a szerk.) segítő amerikai mentorok a fő előadók. Az Egyesült Államokból érkező szolgálócsoport tagjainak sokkal több tapasztaltuk van, mint nekünk, és ezeket megosztják velünk” – mesélte az egyik résztvevő a hetilapnak.

Arról, hogy Orbán Gáspár a Felház rendezvényein ismeretlen nyelven imádkozik, és egész életét átadta Jézusnak, a 24.hu riportja nyomán ebben a cikkünkben írtunk részletesen.

168ora.hu