Bergendy Péter Post Mortem című alkotása tíz díjat nyert a világ egyik legnevesebb horror, sci-fi, akció és kultfilmfesztiválján, a 15. Toronto After Dark Filmfesztiválon, ahol zsűri helyett a közönség voksol - közölte a Nemzeti Filmintézet vasárnap az MTI-vel.
Két koncerttel emlékezik a lengyel függetlenség visszaszerzésére a Lengyel Köztársaság Nagykövetsége és a budapesti Lengyel Intézet: J. M. K. Poniatowski F-dúr miséje november 7-én a Budapest-belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templomban, a Wroclaw Baroque Ensemble koncertje november 11-én a Zeneakadémián hallható.
Jövő tavasszal ismét megrendezik az Oscar-díjas Zsigmond Vilmos emlékét őrző, az operatőri munkát fókuszba helyező szegedi nemzetközi filmfesztivált, a nevezéseket január 10-ig várják - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
Kovács Gábor, az Üvegtigris producere nem kedveli az általa egyértelműen kormánypártinak tartott Kálomista Gábort. Az Elkxrtuk című film finanszírozásával kapcsolatban is meg van győződve arról, hogy közpénzből készített kurzusfilmet a Megafilm. - Írja az Index.hu
További neves eladók szerepelnek az első Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál programjában: Budapestre érkezik a világhírű New York-i előadó-dalszerző, Cory Henry; különleges dupla bemutatóra készül Vajda Gergely, Horváth Csaba és a Forte Társulat; hazánkba látogat Gilberto Gil, indul a Budapest Showcase Hub és az esztergomi bazilikában is tartanak egy koncertet - közölte a fesztivált szervező Müpa kedden az MTI-vel.
Távmoziban és vidéki vetítésekkel folytatódik keddtől a 10. Szemrevaló/Sehenswert filmfesztivál, amely október 26-ig a Svájci Nagykövetség, az Osztrák Kulturális Fórum és a Goethe Intézet közös szervezésében a német nyelvterület legfrissebb filmjeiből ad ízelítőt, ezúttal is eredeti nyelven, magyar felirattal.
Paul McCartney a BBC Rádiónak adott interjújában a rocktörténelem egy mindeddig homályos részletére világított rá: a zenész elmondta, hogy nem ő, hanem John Lennon volt az, aki először indítványozta a Beatles feloszlatását - számolt be róla a The Guardian.
Vasárnap közel 45 ezren látogattak ki a Hungexpóra, és ezzel a világkiállítás központi helyszínének látogatottsága már átlépte a 472 ezret. Az országszerte nagy érdeklődés mellett zajló rendezvénysorozat résztvevőinek száma már 1 millió 250 ezer felett jár - közölte a világkiállítás sajtóirodája hétfőn az MTI-vel.
Elkelt az Alan Alexander Milne által írt Micimackó-történetek ikonikus hídja. Az árverésen a várt 120 ezer angol fontos összegnél többért, 131 ezer fontért (55 és fél millió forintért) ütötték le az aukció tárgyát – adta hírül az MTI.
A magyar dzsesszzene népszerűsítése a fő célja a 3. Bukaresti Magyar Jazznapoknak, amely a feltörekvő fiatal együttesek mellett magyar dzsesszoktatókat és erdélyi zenészeket is megismertet a román közönséggel - közölte csütörtökön a Liszt Intézet bukaresti központja.