Radioaktív por hullik Franciaországra azután, hogy atomfegyvereket teszteltek Afrikában
Franciaország az 1960-as években nukleáris teszteket hajtott végre Gerbois Bleue fedőnéven a Szaharában, melyek során összesen négy atombombát robbantottak fel 14 hónap leforgása alatt Algériában.
Úgy tűnik, hogy a hat évtizede történt teszteléseknek most ihatják meg a franciák a levét, ugyanis az Euronews értesülései szerint éppen a radioaktív szaharai homokot fújta vissza a szél az ország területére, bár szakértők egyöntetű véleménye alapján egészségügyi problémákat nem okozott a porvihar.
Februárban erős ciklonoknak és szélmozgásoknak köszönhetően szaharai por lepte be a francia Jura régiót, az esemény következtében a lehullott hó narancssárgává változott.
Amint leülepedtek a homokszemcsék, a francia radioaktivitási központ (ACRO) begyűjtötte a mintákat, amelyekben kimutatták a cézium 137-es izotópját, ami minden bizonnyal a Gerboise Bleue program nukleáris hasadásának melléktermékeként keletkezett.
“Az atomrobbanást követő hatvanadik évből származó radioaktív szennyeződések arra figyelmeztetnek, hogy a Szahara egyes térségeiben a mai napig potenciális sugárzásveszély van, amiért Franciaország a felelős” – olvasható az ACRO jelentésében.
A La Laguna Egyetem kémikusa, Pedro Salazar Carballo a portál megkeresésére elmondta, a legnagyobb problémát a természetes radon jelenti, ami a bomlási folyamatok során a talajból kioldódik, és bekerülhet a légtérbe is.
Mindezek apropóján kijelenthetjük, hogy az atomfegyverek tesztelései sajnos világméretű gondokat szültek, amiket még az elkövetkező évtizedekben, sőt évszázadokban sem tudunk orvosolni, megpecsételve ezzel az érintett környezetek sorsát. (Euronews) / liner.hu