h i r d e t é s

Ritka látvány, ahogy ez a hat orosz óriásgép egymás után felszáll

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Ritka látvány, ahogy ez a hat orosz óriásgép egymás után felszáll

2021. január 28. - 16:01

A világ egyik legnagyobb teherszállítója már önmagában is látványos, de amikor hat emelkedik egymás után az ég felé, az tényleg páratlan.

Forrás: Минобороны России / YouTube

Az orosz légierő gyakorlatán összesen hat Antonov An-124-100-as emelkedett egymás után a levegőbe. Ebből az óriásból az oroszoknak is mindössze 12 darab van jelenleg szolgálatban, a típusból pedig összesen 55 darabot gyártottak.

Így hatot egyszerre a kifutópályán és a levegőben látni tényleg ritka pillanat. A repülők személyzete az összehangolt, nagy mennyiségű katonai felszerelés szállítását gyakorolta, kiemelt tekintettel a felszállásra, illetve a landolásra. A repülések nehéz időjárási körülmények között zajlottak csapadék, alacsony felhőzet és erős széllökések formájában.

Így a Szesinszki és a Tveri légi ezred tagjai rövid kört tettek a hatalmas szállítógépekkel, 600 kilométeres, 4000 méter körüli magasságon végzett repülés után tértek vissza a Birjanszk területén található reptérre.  

 

Antonov 124

Az Antonov 124 a kijevi Antonov tervezőirodában az 1970-es évek második felében Viktor Tolmacsov főkonstruktőr irányításával kifejlesztett teljesen fémépítésű, félhéjszerkezetű, felsőszárnyas elrendezésű, behúzható futóművel rendelkező, kétáramú gázturbinás sugárhajtóművel, hermetikusan zárható kabinnal és nem hermetikus tehertérrel rendelkező, merevszárnyú teherszállító repülőgéptípus.

1982–től az uljanovszki Aviasztar repülőgépgyár 56 db gépet gyártott, Ukrajnában még ma is gurulnak ki a hangárból kész An-124-esek.

Gyártása korszerűnek nevezhető, sok kompozit anyagot használnak fel építésekor. A 100-as verzió szerkezetének és hajtóműveinek élettartama jelentősen megnövekedett. A sárkányszerkezet élettartamát az eredeti 7500 óráról 12 000 órára hosszabbodott, a 2000 óta gyártottaké már 24 000 repült óra, az An–124–100M–150 altípusé már 40 000. Az eredeti hajtóművek 1250 üzemórás élettartamát is sikerült jelentős módosításokkal 24 000 órára növelni. Kijevben az Aviant vállalatnál még ma is gyártják igen kis ütemben az ukrán légierőnek és civil légitársaságoknak. Az Aviant 2004-ig 19 db-ot gyártott a típusból.

 

Orosz Védelmi Minisztérium / vezess.hu