h i r d e t é s

Sportországjárás címmel rendelt el országos mozgósítást a Fidesz

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Sportországjárás címmel rendelt el országos mozgósítást a Fidesz

2018. március 13. - 17:51

 

A Magyar Nemzet értesült, hogy Aktivistahálózaton keresztül kell majd mozgósítania a megyei közgyűléseknek minél több embert a kormány Sportországjárás nevű rendezvénysorozatához – írja a 168ora.hu.

Forrás: blikk.hu

Az eseményt Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott és Szabó Tünde, az Emmi sportért felelős államtitkára indította el, akik mindketten a Fidesz országgyűlésiképviselő-jelöltjei. Az országjárást megyei szinten rendezik meg.

A meghívás barátainknak, a városvezetőknek, helyi és régiós sportvezetőknek, egyesületeknek, testnevelő tanároknak, edzőknek, felnőtt sportolóknak (parasportolóknak is), sportot támogató személyeknek, sportújságíróknak szól

– írták a lap birtokába került dokumentumban.

Az államtitkárság több kérést is megfogalmazott a megyei közgyűléseknek. Ezek közt első helyen szerepel, hogy „az aktivistahálózaton keresztül próbáljanak majd meg minél több helyi, sporthoz köthető személyt elérni”. Kiderült az is, ezeket a rendezvényeket egy minimum 200 fős teremben kell megtartani, ám nem ez az államtitkár egyetlen kívánsága.

A berendezés részét képezné egy kis asztal is, ahová kirakhatják a kormányzati eredménykiadványt, amit a rendezvény végén adnak át

– írták.

A Sportországjárás két fő arca Vári Attila és Sárfalvi Péter lesz. Vári kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó, a miniszterelnöki kabinetiroda szakértője, míg Sárfalvi világ- és Európa-bajnok magyar öttusázó, aki a Hír TV munkatársa volt, mielőtt az Emmi helyettes államtitkárává nevezték ki 2017 elején.

168ora.hu


 

h i r d e t é s

h i r d e t é s

betöltés..