h i r d e t é s

Szakértő: 20-szor több életet mentett meg a légszennyezés csökkenése Kínában, mint ahányat a járvány követelt

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Szakértő: 20-szor több életet mentett meg a légszennyezés csökkenése Kínában, mint ahányat a járvány követelt

2020. március 24. - 17:29

A gazdaság lassulása, illetve a levegőszennyezés jelentős mértékű csökkenése jótékony hatással volt sokak egészségre. 

Nyitókép: Kína fölött látványosan kitisztult a levegő a karantén-intézkedések miatt. - Forrás: NASA

Az iflscience.com cikke szerint tízezrek életét hosszabbította meg a károsanyag-kibocsátás visszaesése.

A levegő tisztulása elsőként a kínai Wuhan tartományban vált szabad szemmel is láthatóvá, ahol már decemberben kitört a járvány. A térségben egyébként a légszennyezés mértéke komoly aggodalmakra adott okot, mivel károsan hatott az ott élők egészségére. A korlátozások egyébként az egész ország légszennyezettségi szintjét befolyásolták egy idő után.

A NASA által rögzített műholdas képek ez év eleje óta Kínában a nitrogén-dioxid (NO2) tartós csökkenését mutatták. Ugyanez a hatás tapasztalható Olaszországban is, a járvány által leginkább sújtott államban. A korlátozások bevezetése itt is a NO2 szintjének hirtelen csökkenését váltotta ki, amint azt az Európai Űrügynökség (ESA) videója is szemlélteti, a Copernicus Sentinel-5P műhold által gyűjtött adatok felhasználásával.

Látványos hatást tettek a karantén-intézkedések Velence csatornáira is, melyek kristálytisztává váltak a turizmus hirtelen csökkenése miatt. A látogatók hiánya, valamint a csónakok és hajók forgalmának jelentős visszaesése következtében a halak most a tiszta vizű csatornákban úszhatnak.

A Stanfordi Egyetem kutatói és Marshall Burke, a földtani rendszerek szakértője Kína kibocsátási adatait felhasználva kiszámította, hogy a szennyezés csökkenése milyen hatással lehet a helyi lakosok egészségére. Megállapították, hogy a SARS-CoV-2 környezetet érintő hatásai bizonyos értelemben több életet menthetnek meg, mint ahányat követelt maga a fertőzés.

Burke professzor számításai szerint a káros kibocsátások csökkentése potenciálisan hozzájárulhat 77 000 kínai lakos életének megmentéséhez. A Chengduban, Sanghajban, Guangzhouban és Pekingben működő amerikai kormányzati szenzorok adatait felhasználva mérte a PM2,5, azaz a 10 μm alatti részecskék szintjének változását. A szálló por koncentrációit összevetette az előző évek adataival, ebből következtetett a szennyezés által okozott elhalálozások számának változásaira.

„Az értékek összevetéséből kiderül, hogy az idő előtti elhalálozások száma csökkent. A PM-változásoknak a halálozásra gyakorolt hatásáról szóló becsléseim alapján úgy vélem, hogy a PM2,5 két hónapon keresztüli 10 ug/m3-rel való csökkenése valószínűleg 4000, 5 év alatti gyerek és 73 000, 70 évesnél idősebb felnőtt életét menthette meg Kínában. A szennyezés csökkenése miatt nagyjából 20-szor annyi élet mentődött meg, mint ahányan belehatlak a fertőzésbe” - fejtette ki Burke.

A professzor ugyanakkor azt is hangsúlyozza, hogy a módszerének természetesen megvannak a maga korlátai, hiszen csak a légszennyezéshez hozzájáruló egyetlen komponenst vizsgálta. Mint írja, „hibás és vakmerő” lenne azt sugallni, hogy a járványok "jót tennének" az egészségnek, mivel a kutatásban egyáltalán nem számoltak a társadalmi és gazdasági zavarok rövid és hosszú távú negatív hatásaival. Ezek pedig akár meg is haladhatják a csökkent légszennyezés egészségügyi előnyeit.

Burke modellje viszont mindenképp rávilágít a rosszul kezelt légszennyezés jelentős mértékű negatív hatásaira, valamint arra, hogy sokkal nagyobb figyelmet kell szentelnünk a belélegzett levegő minőségének. „Lehet, hogy a hosszú és nyomasztó SARS-CoV-2 alagút végén látható homályos fény egészségesebb környezetet jelenthet a világ legnagyobb városaiban” – tette hozzá a szakértő. (Transindex)