h i r d e t é s

Szanyi Tibor 15 százalékra számít 2022-ben

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Szanyi Tibor 15 százalékra számít 2022-ben

2021. január 15. - 18:42

Szanyi Tibor, az az Igen Szolidaritás Mozgalom miniszterelnök-jelöltje a 2022-es választáson 15 százalékos eredményre számít. Nyitottak voltak az ellenzéki összefogással való együttműködésre, bár ugyanezt nem tapasztalták a "polgári hatosfogat" részéről.

Szanyi Tibor - Forrás: Szanyi Tibor / Facebook

Legyen Ön is képviselő! szlogennel toboroz 2022-re jelölteket az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom. Szanyi Tibor- aki a párt alapítója- a Harcosok Klubjában elmondta, hogy a hazai politika mainstreamjéhez képest másképp gondolkodnak a dolgokról, és ezt ezen a területeken is szeretnék kifejezni.

Lehetőséget akarnak adni mindenkinek, aki azonosul velük, és potenciált érez magában. Szanyi szerint ma aki vállalja a jelöltséget, az ezzel együtt életveszélyes kockázatokat is vállal egzisztenciális területen. Amikor ezt a programot elindították, már volt 30-35 jelöltjük, akik közül 10-en attól tartanak, hogy a munkahelyükről elküldik őket, ha kiderülnek a politikai terveik.

Arra a kérdésre, hogy a megállapodott ellenzéki pártok előválasztásán részt akarnak-e venni, azt mondta, hogy négy alkalommal keresték az ellenzéki pártokat együttműködés kérdésében, egyedül Fekete-Győr András válaszolt, de ott se esett szó a tárgyalás lehetőségéről.

A borsodi időközi választáson egy politikai újoncot, Tóth Ádámot támogattak pártjával. Az ő személyét bemutatva ismét keresték az ellenzéki pártokat, előválasztást javasolva. Választ nem kaptak, csak két nap múlva "ezt a náci múltú jelöltet" bemutatták- mondta Szanyi Bíró Lászlóra utalva.

Szanyi kijelentette, hogy ők jelezték, hogy részt vennének az előválasztáson, erre nem kaptak választ, végül 106 egyéni jelölttel indulnak. Világos, elérhető programjuk van, Szanyi Tibor személyében van miniszterelnök-jelöltjük és 50 egyéni képviselő-jelölttel ki tudnának állni- a politikus állította, hogy ez komoly előny az ellenzéki összefogáshoz képest.

Az Igen Szolidaritás Mozgalom miniszterelnök-jelöltje "polgári, középre tartó hatosfogatnak" nevezte az ellenzéki összefogást, megjegyezve, hogy nem bánja, ha nem indulnak együtt, mert legalább az ő baloldali világképük ezzel nem keveredik.

A borsodi választáson azt látták, hogy alapvetően két helyről kaptak szavazatot: azoktól, akik eddig nem szavaztak valamint olyanok, akik korábban a Fideszre szavaztak.

Kijelentette, hogy nagyon sok baloldali szavazó ment el a Fideszre szavazni az elmúlt 15 évben, akik nem kértek a Gyurcsány-Bajnai kormányról, de felültek a Fidesz szociális demagógiának. Teljesen biztosak abban, hogy a hozzájuk érkező szavazókat nem az ellenzéki összefogás táborából hozzák el.

Azt is elárulta, hogy 2022-ben szeretnének 15 százalékot elérni- szerinte ennek az ambiciózus eredménynek van alapja, mert "ez a polgári közép megfosztotta a baloldaliságtól az ellenzéket". 

Ezért a baloldalon keletkezett egy űr, amit Szanyiék be akarnak tölteni. Ha az ellenzéki összefogás elérne 51 százalékot, ők meg 15-öt, akkor meg is lenne a kétharmad, ebben az esetben kialakítható lenne egy alkotmányozó többség.

Szanyi leszögezte, hogy nekik nem csak a kormánnyal, a NER-el, de a neoliberális gazdasági berendezkedéssel is bajuk van. Az ellenzéki összefogásnál azt látja, hogy nincs sok bajuk a kapitalizmussal, nekik viszont nagyon komoly aggályaik vannak.

A baloldali politikus szerint a kapitalizmus világvégéhez vezet.

Szerinte az is aggályos, hogy a 6 párt különböző dolgokat mond- felhozta az oltási terv kérdését, ahol a 6 párt hatféle javaslattal állt elő, míg a Fidesznél egy van. Azt gondolja, hogy ez így nem versenyképes.

A szocializmus azt jelenti, hogy mindenki tudjon rendesen enni és megfelelő lakhatási körülményekhez, színvonalas oktatáshoz és megfelelő egészségügyi ellátáshoz jutni- jelentette ki Szanyi.

A pártjukban mindenkinek van valamilyen civil foglalkozása, be vannak ágyazva a társadalomba, látják az emberek mindennapi problémáit. Ők nem a tőke logikáját nézik.

2010-ben, amikor a baloldal nem szerepelt nagyon jól a választáson, Szanyi Tibor XIII. kerületi győzelmével egyfajta hős lett az MSZP-ben. Ekkor kapta a „kapitány" nevet is. Arra a kérdésre, hogy kevesebb mint egy évtized alatt hősből pária lett, Szanyi azt válaszolta, hogy ezt ő úgy élte meg, hogy ő tartja a baloldaliságnak ha nem is a lángját, de a parazsát.

A műsorban azt is elmondta, hogy Nyíradonyban egy komplett MSZP-szervezet, 8 ember átigazolt hozzájuk. Nagyon optimista ezen hírek alapján, hogy van fogadtatása az ő politikai nézeteinek. Azt is kijelentette, hogy nem bánta meg az MSZP-től való távozást, feladta ugyanis a reményt, hogy baloldali pártot lehet csinálni belőle.

A teljes beszélgetés itt hallgatható meg. (atv.hu)