1. Királyi intelmek

A türelmes királyok királykodnak, a türelmetlenek pedig zsarnokoskodnak – olvasható az Intelmekben - de a királytükör felidézi az apostoli szavakat is, miszerint: „Csak az nyeri el a babérkoszorút, aki szabályszerűen küzd.”    

Államalapító királyunk azt tanácsolta utódának, hogy a tartsa becsben és gyámolítsa a külföldről érkező jövevényeket. Hiszen a „vendégek” hasznot hajtanak, a magukkal hozott nyelvek, gyakorlati ismeretek és hadi képességek az ország javára és díszére válnak. A történelem igazolta első királyunk bölcs intelmét, amely mint a magyar állameszme egyik alkotó eleme funkcionált évszázadokon keresztül.

A Magyar Királyság időről-időre befogadott vándorokat, új hazát keresőket, veszélyek elől menekülőket. Megnyitotta az ország kapuit az érkezők előtt, esetenként kiváltságokat biztosított a behívott telepeseknek, kézműveseknek, kereskedőknek, magas posztokra állított vendég papokat és katonákat. Ha valaki még nem gondolkodott el azon, hogy falvak, városok és családok sokasága miért viseli valamelyik idegen nép vagy népcsoport nevét, itt az ideje felismerni, hogy hazánk történelmi és földrajzi adottságai révén bevándorló ország.

A migráció veszélyeit sulykoló propaganda legfőbb üzenete, hogy félni kell az idegenektől, de a kormány majd megvédi a magyar embereket.

A propagandistáknak nincs nehéz dolguk, mivel a külországokból érkezőktől való félelem a magyar történelem több periódusában is felütötte a fejét. Idegenellenességből kijutott a behívott német lovagoknak éppen úgy, mint a moszlim pénzváltóknak, zsidó kereskedőknek, kun harcosoknak, sváb gazdáknak vagy tót kézműveseknek. Újabb időkben, miután a Monarchia koncessziós területeket szerzett Kínában, attól féltek az emberek, hogy a „sárga tenger elönt” bennünket. Háborús időkben pedig az orosz sokaság keltett félelmet a nép lelkében.

Természetesen arra is találunk számos példát, hogy bevándorlók nyerték el magyar falvak és városok megbecsülését, a várvédő zsoldosoktól az iparosításban jeleskedő vállalkozókon át a mai élsportolókig. Megállapíthatjuk: korunk kihívásai nem teljesen újak és ismeretlenek. Eleink már sokszor megbirkóztak a feladattal, a magyar társadalom integrációs képessége legyőzte a nehézségeket.

Manapság bizonyos kettősség figyelhető meg a közvéleményben. Vidéken nincs sok konfliktus a helyi lakosok és a bevándorlók között, miközben széles körben rettegnek a médiában látott migránsoktól. Jóérzésű emberek sokasága aktivizálja magát az idegenekkel riogató társadalmi konzultációkon, ugyanakkor családtagjaik dolgoznak külföldön.

2. A népesség fogyása és következményei

A kormányzati kommunikáció a keresztény világot és a magyarságot létében fenyegető veszélynek ábrázolja a migrációt, szakértők viszont állítják, hogy bevándorlók nélkül nem stabilizálható az ország népességének fogyása. 

A lehető legrosszabb időben vette elő a kormány az idegenellenes kártyát. Olyan időszakban lépett fel a bevándorlók ellen, amikor az 1975. körül született nagy létszámú generáció kikerül a gyermekvállalási korból. Gyakorlatilag esélytelenné válik a család- és népesedési politika, mert a bevándorlás elutasítása mellett alacsony a születések száma, és a hiányos egészségügyi ellátórendszer miatt nem javul a várható élettartam sem. A születések és halálozások kedvezőtlen aránya miatt a népesség reprodukciója hosszú távon nem biztosítható. A kormánynak a népesedés súlyos gondjaira kellene választ adni és az aggastyán Soros György képe helyett újszülött csecsemők és szüleik óriásplakátjait kellene kirakni az utak mentén. Legyen világos: a nagyobb veszély nem kintről, hanem bentről fenyeget!

Európa népességének alakulásában a bevándorlásnak nagyobb a szerepe, mint a születések és halálozások egyenlegének. A legtöbb ország jövőjét az határozza meg, hogy mennyire lesz sikeres a bevándorlási politikája, a munkaerő és a tudás importja. Magyarország az Európai Unió 27 országa között születési arányszámát tekintve az utolsó harmadban, halálozási arányszáma alapján viszont az első harmadban található. Ennek fényében kell elgondolkodni azon, hogy a bevándorlási nyeresége csak a 16. helyhez volt elég, mielőtt a kormány elindította a Soros-kampányt.

Mire számíthatunk Európában, ahol az ENSZ előretekintése szerint a most történelmi csúcson lévő népesség száma közel száz millióval csökkenhet az évszázad végére?

A népességcsökkenés, elöregedés mértékétől függően egyes országoknak számolni kell azzal, hogy a településeken megsokasodnak az elhagyott lakóházak, kihasználatlanok lesznek a közmű kapacitások, fenntarthatatlanok egyes oktatási és egészségügyi létesítmények, illetve megdrágulnak a szolgáltatások. Ezekről a jelenségekről a hazai lakosság az elmúlt évtizedben már megszerezte az első tapasztalatokat. A bevándorlók ellen küzdő politikusok vajon készítik már a terveket arra az időszakra, amikorra a mai gyerekek megöregszenek és az előrejelzések szerint akár két-három millióval kevesebb lakosa lesz az összezsugorodott országnak? Hiba lenne, ha valaki azt hinné, hogy a Soros-kampány támogatásával belépőt válthat a nyugodt idős korba.

Sok itt a kérdés, amire nincs válasz. Vajon a 21. században az egyes földrészek túlnépesedése, a globalizáció révén kialakult egyenlőtlenségek, a digitális eszközök használata felülírja mindazt, amit ezer évvel ezelőtt Szent István a régi görögökre és rómaiakra hivatkozva bölcsnek és követendőnek tartott?

Kinek használ, ha első királyunk intelmét kiöljük a lakosság szívéből és helyére az idegenek gyűlöletét ültetjük? Miért kérkedünk hamis szavakkal, hogy Magyarország soha nem volt bevándorló ország? Mire jó, ha hatalmas erőforrásokat pazarolunk el migránsok elrettentésére? Tényleg azt gondoljuk, hogy a múltunk ismeretében helyes irány lehet egy homogén társadalom ideája? Mi lehet az oka, hogy a magyar kormányok két nemzedéknyi idő alatt nem tudták megfordítani a kedvezőtlen demográfiai folyamatokat? Miért nem veszik észre felelős államférfiak, hogy már csak a főváros és az Ausztriához közeli területek mutatnak valódi életjeleket, ahol még érdemes hosszabb távra munkát vállalni, ingatlant vásárolni és eltervezni a jövőt. Az ország nagy részén már csak sziget szerű foltokban szerveződik az élet, egy-egy magyar oligarcha vagy multi árnyékában, templomokkal és stadionokkal védett helyeken. Ahol persze az idegent is jól elviselik, különösen, ha menedzser, orvos vagy futballista.   

3. Szakaszhatáron a migrációs projekt

Visszatekintve az elmúlt évtizedekre, világosan látszik, hogy 1989. után a magyar nép legfontosabb projektje az európai integráció volt, amelynek lehetőségeit és következményeit az új politikai és gazdasági elit rosszul mérte fel.

Az ország 2004-ben úgy csatlakozott az Európai Unióhoz, hogy a jogharmonizáción kívül nem készült fel kellően a várható nehézségekre, a gazdasági versenyre. A jövedelmek és életkörülmények terén várt felzárkózás elmaradása elbizonytalanodást okozott a magyar társadalomban. A reményekben való csalatkozás 2010. után megalapozta a NER Brüsszel-ellenes politikáját, a nemzetállami törekvések keretében kibontakozott idegenellenességet, a külföldi befektetők és civil szervezetek elleni lépéseket.

A migrációval összefüggő kérdések érintik az európai integráció alapjait: a tőke, a munka, a szolgáltatások és az eszmék szabad áramlását. A magyar kormány ugyanakkor Brüsszeltől elhatárolódó migrációs politikát folytat évek óta.

Legyen szó a vándorok lakhatásáról, pénzátutalásáról, munkavállalásáról, szakképzéséről vagy nyelvtanulásáról, a legtöbb problémára csak uniós keretekben lehet valódi megoldást találni. Ha egy ország a migrációt egyoldalúan csak veszélyforrásnak tekinti és minden eszközzel a vándorlók mozgását gátolja, azzal gyakorlatilag az Európai Unió működését akadályozza. Ez a magyarázata annak, hogy a migráció ellenzői szembekerülnek az integráció híveivel.

A nemzetközi migráció ügye szakaszhatárhoz közelít azzal, hogy a téma felkerült az Európai Unió és az Egyesült Nemzetek Szervezetének napirendjére is. Olyan ponthoz érkezünk, amikor a magyar kormánynak nemzetközi fórumokon kell színt vallani, hogy a Stop Soros törvényjavaslattal mi is valójában a célja, miért nincsenek összhangban a szavai a tetteivel. Miért csinál propaganda terméket egy, az ember természetéből adódó, mindig is létezett, de a körülményektől függően változó társadalmi jelenségből.

Magyarország európai integrációja egy ideje a politikai manipulációk, a tömegpropaganda, a mellébeszélések és titkos paktumok terepe lett. A kormányzó elit szinte mindent egy lapra tett fel, mintha a bevándorlók elrettentésével meg lehetne menteni a Nemzeti Együttműködés Rendszerét a bukástól.

4. A háború kerítése

Az ország határán az egykori vasfüggönyt a szovjet érdekszféra felbomlása és a határellenőrzés technikai fejlődése hatására, a nyomasztóan nagy fenntartási költségek miatt bontották le a rendszerváltozás kezdetén.

Kevesen emlékeznek már rá, hogy a határőrizetnek ez a szisztémája szögesdrót kerítésből, aknamezőből, nyomsávból, elektromos jelzőrendszerből, lőparanccsal ellátott kutyás járőrből és a határsávban mélységi ellenőrzési szolgálatból állt. A fizikai akadályok mellett „jogi védelem” és „disszidens” stigma biztosította a migránsok elrettentését, hogy kintről és bentről még megközelíteni se legyen kedvük a határt. Ennek ellenére nem számított ritkaságnak, hogy menekülő vagy kalandra vágyó magyarok, szökött katonák és rabok a vasfüggönyön át hagyták el az országot. A műszaki határzárnak ez a formája haszontalannak bizonyult, a szögesdrót a hidegháború, az emberi szabadságjogok elnyomásának jelképévé vált. Akik annak idején örömmel fogadták a határzár és a vele járó forgalmi és más hátrányok megszűntetését, nem gondolták, hogy a szögesdrótból épített „kerítés” ismét az életük részévé válik. Miközben a gyakorlati jelentősége ma sem több, mint a vasfüggöny korában. Nagyon drága ugyan a fenntartása, de jól hasznosítható kellék a kormányzati propagandában.