h i r d e t é s

Szinte semmit egy békeszerződésről és valóban semmit a szomszéd tehenéről

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

Szinte semmit egy békeszerződésről és valóban semmit a szomszéd tehenéről

2020. június 03. - 08:02

 

Lehetséges, hogy azt várják tőlem, hogy a trianoni békeszerződésről beszéljek, történelmi igazságról, netalán igazságtalanságról. De arra gondoltam, hogy más irányba induljak, s egy fiatalkori emlékkel kezdeném.

Zilahi képeslap: református templom 1912. Forrás: Pethő Csongor gyűjteménye / Transindex

Volt egy igencsak szeleburdi iskolatársnőnk, aki ennek az esetnek a főszereplője. Családjával egy temetésre kellett menjenek. Az édesanyja, tudva azt, hogy ő mennyire léha, már egy nappal korábban megkezdte a kioktatását: „Drága lányom, amikor megérkezünk, köszönsz szépen, hogy Jó napot kívánok vagy Kezicsókolom! Aztán jössz utánam, és ahogy én megpuszilok vagy megölelek valakit, te is úgy teszel. S az illetőknek azt mondod –;Részvétem! vagy Őszinte részvétem! Ez után pedig valahol oldalt megállunk…”

Nem véletlenül aggodalmaskodott az anyuka, tudta ő, amit tudott. A lány elfelejtette, mit is kell mondani, és így szólt a gyászolókhoz: – Gratulálok! Vagy – Őszintén gratulálok! A leányzó empátiájának hiánya sokkolta a jelenlevőket. De a gyászoló családot sokkal jobban megviselte a veszteség, mintsem botrányt csináltak volna. De a csepűtelefon működött és a lány a falu szájára került…

Még eszembe jut egy másik, időben közelebbi eset. Néhány évvel ezelőtt december 1. szombati napra esett, amikor is éppen a piacra tartottam. A központban összefutottam egy ismerőssel, aki trikolóros kokárdát viselt és vélhetően a nemzeti ünnepnek szentelt rendezvényre tartott. Miként ismerősök között szokás, köszöntünk egymásnak. Az illető személy a következő üdvözlési formulát használta: „Kellemes ünnepeket!” Egy pillanatig meghökkentem, majd ekképpen feleltem: Köszönöm, viszont! Ez után mindketten folytattuk utunkat, ő az ünnepségre és én bevásárolni. Pillanatnyilag nem tudtam, hogy az illető a nap hatása alatt állván, minden ismerősének ugyanazzal az ünnepi üdvözlő formulával köszönt-e. Vagy pedig szándékosan, előre megfontolt módon köszönt úgy, mert azt akarta, hogy bosszankodjam, tudva azt, hogy magyar vagyok és számunkra más jelentősége van ennek a napnak, mint a románok számára. Csak évekkel később jöttem rá valódi szándékára…

Idén májusban Románia parlamentje megszavazott egy törvényt, amely június 4-ét a trianoni szerződés napjává tette. Ha valaki nem tudná, hogy miért szavazták meg ezt a napot, akkor idézném a törvény kezdeményezőinek indoklását: „…a közelebbi időkben számos próbálkozás van a trianoni békeszerződés jelentőségének meghamisítására. Ma nem fogadható el a történelem semmiféle újraírása, vagy valamilyen revizionista álláspont…” Vélhetően észrevették a helyzet súlyosságát: a Trianonra vonatkozó nézetek meghamisítása, illetve a történelem átírása és revizionista álláspontok is megengedhetetlenek… (revizionizmus a békeszerződések felülvizsgálatára törekvő politikát jelenti).

A törvény szövegében (miként az ilyen normák esetében lenni szokott) javasolják „művelődési-nevelési és tudományos rendezvények” szervezését. Hagyományosan az ünnepnapok forgatókönyvébe beletartoznak: a nemzeti lobogó felvonása, katonai díszszemle katonazenekarral, népzenei előadások a lehetőségek és hagyományok szerint, tudományos ülésszakok, megemlékezések, fogadások stb. És természetesen nagyon sok lelkesedés és empátia…

Ady Endrének van egy költeménye, melyből idéznék egy versszakot, és amelynek a parafrázisa illik a témánkhoz:

„Adja meg az Isten,
Mit adni nem szokott,
Száz bús vasárnap helyett
Sok víg hétköznapot,
Adja meg az Isten.
(Ady Endre, Adja az Isten)

Az én parafrázisom egy állampolgár biztatása lenne mindnyájunkhoz: Adjon az Isten mindent, mit adni tud. A számtalan ünnepnap vagy tartalmunktól megfosztott ünneplések helyett, sokkal több víg, szorgos és elégedett hétköznapot. ADJA AZ ISTEN!

Az eredeti írás a Magazin Sălăjean május 26-i számában jelent meg. A szerző saját fordítása.
A szerző zilahi tanár. László László / Forrás: Transindex


 

h i r d e t é s