h i r d e t é s

Szlovákiában is két győzelmet szerzett Tim Gábor

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Szlovákiában is két győzelmet szerzett Tim Gábor

2020. augusztus 25. - 18:15

Júliusban jött a hír, Tim Gábor 4 év kihagyás után ismét pályaversenyzőként húz overált magára. A visszatérés remekül sikerült, a nemzetközi Swift Cup Europe sorozat első hétvégéjén, az osztrák Salzburgringen a három versenyből kettőt megnyert. A többszörös bajnok pilóta így a bajnokság élén érkezett a második versenyhétvége helyszínére, a Slovakiaringre.

A második versenyre már nagyobb mezőny nevezett, ami a koronavírus járvány okozta válság közepette jó hír. 22 autó sorakozott fel a rajtrácsra, köztük 14 új turbós változat, mellyel Tim is versenyzik.
A hétvége során végig kánikula nehezítette a versenyzőket, főként a gumik fogytak gyorsan. Mivel a felhasználható új gumik száma korlátozott, fontos volt, ki hogy takarékoskodik az abroncsokkal. Tim úgy döntött az időmérő edzésen nem forszírozza a legjobb köridőt, csak egy kört teljesített, mely a 4. helyre volt elég.

"Nem vártam szélárnyékra, tiszta kört szerettem volna, vigyázva a gumikra. Ez sikerült. Az előttem lévők kihasználták a pálya adottságait, a rendkívül hosszú egyenesekben húzták egymást. Nincs gond a negyedik hellyel, ezen a pályán könnyű előzni" - nyilatkozta Tim az időmérés után.
A taktika bejött, a frissebb gumik jól kitartottak az első verseny végéig. Tim egyesével vadászta le az ellenfeleit, de a vezetést csak az utolsó körben vette át.

"Ezen a pályán gyorsabbak az ellenfeleim, mint az előző hétvégén voltak. Nem volt könnyű előzni. Tudtam, ha túl korán előzök, akkor szélárnyékból visszajönnek. Utolsó körig vártam hát az végső előzéssel, ami összejött és így sikerült megnyerni a futamot." - mesélte Tim az első győzelme után.

A második versenyre többen raktak fel új gumit, de Tim maradt a már kopottakon. A fordított rajtrács neki a nyolcadik rajthelyet jelentette. Fokozatosan lépkedett előre, de mire felért a 2. mögé, a versenyt vezető Dominik Haselstainer már tetemes előnyt autózott ki. A második helyért Tim azonban már nem tudott küzdeni, kuplung hiba miatt lelassult az utolsó körben, és 5. helyen látta meg a kockás zászlót.

"Azt már a verseny közepén láttam, hogy az első hely elment. A többieknek új gumikon extra tapadása volt, sok időt vett igénybe az előzés. A második helyre próbáltam feljönni, mikor eldurrant a kuplung olaj vezetéke, és negyedik fokozatban ragadtam. Szerencsére volt annyi előnyöm, hogy az ötödik helynél jobban nem estem vissza a célig." - nyilatkozta Tim a második verseny után.

Az ötödik hely az ismételt fordított rajtrács miatt a negyedik rajtkockát jelentette az utolsó futamra. Tim ezúttal már új gumikat kapott az első tengelyre, így nagy tempóval kezdhette a futamot. Hamar az élre állt és több mint 3mp-es előnnyel ért a célba.

"Ezúttal máshogy taktikáztunk. Gyorsan el akartam dönteni az első hely sorsát és kiautózni egy biztonságos előnyt, hogy ne adjak szélárnyékot. Ez a második kör végére sikerült is. Ugyan Dominik mögöttem néha tudott közeledni, de mindig volt rá válaszom, és érdemben nem jelentett veszélyt. Nagyon jó volt a kocsi, köszönöm a csapatnak a tökéletes munkát az egész hétvégén. A hétvége előtt a főtámogatómmal egy közösségi támogatási csomagot indítottunk, köszönöm mindenkinek aki megvette a támogatói csomagot, ezt a két győzelmet nekik ajánlom!" - örvendezett Tim a harmadik verseny után.

A Swift Cup Europe mezőnyének nincs sok ideje a pihenésre, a bajnokság szeptember 4-6-án már a csehországi Brno pályán folytatódik.