Megkezdte munkáját a Fővárosi Közgyűlés által az úgynevezett Városháza-ügy miatt létrehozott vizsgálóbizottság csütörtökön, a testület első körben azt vizsgálja meg, hogyan működik a fővárosi vagyonkezelőnél az ingatlanok értékesítése.
A budapesti rendőrök a hétvégén 20 embert állítottak elő a bulinegyedben tartott razzia során. Mindenkit átkutattak, drogot, boxert, gázspray-t foglaltak le. Az akciót a 6. és az 5. kerületi rendőrök szervezték és már most szólnak, hogy lesz még ilyen.
A visegrádi négyek együttműködésének keretében főállatorvosi találkozót tartottak november 17-én Budapesten Ausztria, Csehország, Horvátország, Lengyelország, Románia, Magyarország, Szlovákia és Szlovénia részvételével - közölte az Agrárminisztérium csütörtökön az MTI-vel.
Budapest már nem tudja hozzátenni azt a pluszt, amit a történelem során biztosítani tudott a magyar gazdaságnak. Matolcsy György, a jegybank elnöke szerint a felzárkózásban földrajzi hálózatos megközelítésre kell váltani, és a főváros szerepét is újra kell gondolni.
Újbuda Önkormányzata azért egyezett bele a Fővárosi Önkormányzat által szorgalmazott pályázat kiírásába, mert egyetértett azzal, hogy a Kelenföldi Városközpont felújítása és átalakítása - annak leromlott állapota miatt - halaszthatatlan.
November 12-én újra Magyarországon ad koncertet a Jethro Tull. A progresszív rock több mint fél évszázada alakult brit nagyágyúja a Budapest Kongresszusi Központban lép fel, és - mint a frontember Ian Anderson az MTI-nek elmondta - legjobb dalait fogja előadni.
Egy időben, öt helyszínen ütöttek rajta két kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítható férfin, valamint három, az ügyfélkörükbe tartozó fogyasztón a Pest megyei rendőrök - közölte vasárnap a rendőrség oldalán a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.