Uniós diplomáciai források szerint az Európai Unió szankciókat vet ki Aljakszndr Lukasenka fehérorosz elnökre és további 13 magas rangú tisztviselőre az augusztus elején tartott, vitatott kimenetelű választások ellen tüntetők elnyomása miatt.
Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) ajánlása alapján emelt vádat a Fővárosi Főügyészség négy férfi ellen, aki túlszámlázással több mint 700536* millió forintos kárt okozott játszóterek felújítására szolgáló uniós támogatások felhasználása során - tájékoztatta a fővárosi főügyész kedden az MTI-t.
A magyar kormányfő által „belengetett” költségvetési vétó számos uniós programot veszélyeztet, így például azt az energiahatékonysági és felújítási programot is, amely legalább félmillió magyar háztartás korszerűsítését teszi lehetővé – többek között erről beszélt Ujhelyi István szocialista EP-képviselő vasárnapi online sajtótájékoztatóján.
Tulajdonképpen egészen nagyvonalúan fogalmaztak az Európai Parlament négy legnagyobb frakciójának vezetői a brüsszeli uniós portálon – a Politicoban megjelent állásfoglalásukban –, amikor arról írtak, hogy elfogadhatatlan, hogy egyes országokban egy maroknyi csoport kezében összpontosuljon a hatalom.
"Itt Orbán Viktor és a Fidesz-oligarchák azok, akik súlyosan megsértették a magyarokat és lejáratták Magyarországot. Nem kicsit, nagyon. Hiszen ők azok, akik előre eltervelten, konok és monoton elhatározással verték szét a sajtó sokszínűségét és szabadságát Magyarországon." Hardy Mihály jegyzete.
Szankciók bevezetése mellett döntöttek Fehéroroszországgal szemben csütörtöki találkozójukon az európai uniós tagállamok vezetői a szeptemberi elcsalt elnökválasztás, illetve az azt követő megmozdulások részvevői elleni erőszakos fellépés miatt - közölte Charles Michel, az Európai Tanács elnöke hajnali sajtótájékoztatóján.
Kovács Béla volt jobbikos politikust felmentette a kémkedés vádja alól a Budapest Környéki Törvényszék csütörtökön kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletében. Ugyanakkor a törvényszék költségvetési csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt másfél év - három évre - felfüggesztett szabadságvesztéssel és 600 ezer forint pénzbüntetéssel sújtotta az elsőrendű vádlottat.
A jogállamiság nem válhat politikai zsarolóeszközzé - mondta Varga Judit igazságügyi miniszter a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában hétfőn azzal összefüggésben, hogy Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke még megválasztása előtt ígéretet tett arra, hogy évente jelentést készítenek a tagállamok jogállami helyzetéről.
Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő úgy látja, hogy Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság (EB) elnöke sok kérdésben szakít azzal a gyakorlattal, amelyet Jean-Claude Juncker volt bizottsági elnök képviselt.
Ellentétes az uniós joggal, ha egy mobilszolgáltató a díjszabás tekintetében egyes alkalmazásokat és szolgáltatásokat kedvezményben részesít, míg más alkalmazások és szolgáltatások használata esetén blokkolja vagy lassítja a forgalmat - közölte döntését az Európai Unió luxemburgi székhelyű bírósága kedden.
Lelkileg nehéz elfogadnunk, hogy Európa jelenleg nem tényező a világban Kína és az Egyesült Államok mellett – mondta hétfőn Bledben Orbán Viktor magyar miniszterelnök. A kormányfő szerint a kontinensnek meg kellene találnia annak módját, hogy lehet újra versenyképes gazdaságilag.
Agresszióval vádolta a NATO-t Aljakszandr Lukasenka. Az autokrata belarusz vezető egy tejipari vállalat dolgozói előtt mondott beszédet, mely szerint az országra külső ellenség leselkedik, ezért meg kell védeni az országot. Az Észak-atlanti katonai szövetség már korábban elutasította ezeket az állításokat.
Sajátosan értelmezi Mike Pompeo amerikai külügyminiszter kelet-közép-európai látogatását egy szófiai tudományos kutató. Úgy látja, hogy az USA jelenlegi vezetése egy német- és oroszellenes blokkot akar kialakítani a Habsburg Birodalom részleges feltámasztásával.
Még ebben az évtizedben meg kell hozni a 21. század nagy kihívásaira adott döntéseket, válaszokat a későbbi siker érdekében – írta elemzésében Matolcsy György, aki szerint Magyarország még adós ezekkel, miközben a lengyelek megoldása már jól működik.
Elkezdődött az európai uniós tagállamok vezetőinek rendkívüli ülése a fehérorosz válságról, videokonferencián keresztül - jelentette be az Európai Tanács szóvivője Twitter-üzenetében szerda délben. A tanácskozáson Orbán Viktor miniszterelnök is részt vesz.